Kiss Judit

Kiss Judit

Reménytelen versenyfutás

2021. március 24., 09:382021. március 24., 09:38

Bár egészen bizonyos, hogy lesz valamennyi haszna a környezetvédelem szempontjából, elkeserítő és kicsit visszás is, hogy kamerákkal kell megfigyelni a szemetelőket a folyó mentén, mert másként nem lehet felelősségre vonni a legtöbbször arctalan, büntetlenül odébbálló környezetszennyezőket.

Valamennyi folyóvizünk, tavunk, erdőnk, mezők vagy a tenger esetében hasonló a helyzet: ott ringatják a hullámok a tiritarka műanyagot, a fák, bokrok tövében fújja a szellő a nejlonzacskókat. Amint a minap egy civil szervezet is kimutatta: legjelentősebb folyóvizeink mindegyikében jelen vannak a mikroműanyagok. Borítékolható, hogy nem létezik Romániában olyan nagyobb terület a természetben, amit ne rondítana el az otthagyott hulladék, lenne tehát mit lencsevégre kapniuk a térfigyelő szerkezeteknek.

Egy háromszéki és egy bukaresti szervezet a víz világnapja apropóján a héten hirdette meg az Olt folyó tisztítását célzó kísérleti projektet, amelynek során térfigyelő kamerákat helyeznek ki a fokozott ellenőrzés és megelőzés érdekében azokon a pontokon, ahol nagyobb mennyiségben található szemét, vagy hulladéklerakó helyek alakultak ki az évek folyamán. Nemcsak lehangoló, de talán groteszk is, hogy annyira reménytelennek tűnik a környezettudatos mentalitás meghonosítása, a szemetelők kontra szemétszedők közti „versenyfutás”, hogy a környezetvédőknek technikai felszerelésekkel, térfigyeléssel kell behatolniuk a természetbe ahhoz, hogy segítsenek megőrizni annak tisztaságát. Úgy tűnik, ahhoz, hogy bár valamelyest megóvjuk a természetet, el is kell foglalnunk azt, így a környezet sajnos semmiképp nem maradhat meg a maga érintetlen valóságában.

Ha lassacskán is, de azért közeleg a tavasz, amikor elkezdődnek a szemétszedő akciók: jóhiszemű önkéntesek indulnak útnak, hogy „kitakarítsák” a folyók mentét, az erdőket, mezőket, összegyűjtsék a több száz évig fel nem bomló hulladékot. Aztán sajnos előbb vagy utóbb „nyomukba szegődnek” a szemétdobálók, akik továbbra is fittyet hánynak a tisztaságra, és gátlástalanul odaürítik építkezési szemetüket a fenyőfák tövébe. Hogy a szemétmennyiség számottevően csökkenjen a természetben, valószínűleg továbbra sem elég a sok jóindulatú kezdeményezés. Ahogyan a környezetvédelmi miniszter is rámutatott, kézenfekvő, hogy a mentalitás megváltoztatására van szükség. Ehhez azonban annyi mindenben kellene másként gondolkodnia a romániai társadalomnak, hogy belegondolni is nehéz. Az azonban egészen biztos, nem lesz rövid a folyamat, míg tudatosodik a most még a pillepalackot lazán a folyóba dobáló tömegekben, hogy másként kellene cselekedni.

Minden kétséget kizáróan jövőbe mutató és hasznos lehetne, ha mondjuk az oktatási rendszer nem csak érintőlegesen és esetlegesen foglalkozna a környezettudatosságra való neveléssel, hanem rendszeresen és behatóan. Erre azonban – mint megannyi (a tanügyi rendszerben is esedékes) pozitív változásra – egyelőre várni kell. Addig maradnak a kényszerűségből alkalmazott térfigyelő kamerák, ellenőrző és büntető módszerek, jó szándékú önkénteskedések. És persze a pillepalackot gátlástalanul a folyóba dobó tömegek is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.