2009. február 19., 10:172009. február 19., 10:17
Az utóbbi hetek történései alapján az azóta szállóigévé vált kijelentést nyugodtan alkalmazhatjuk a mai romániai közállapotokra is: a nagyváradi taxisgyilkosságtól kezdve a továbbra is felderítetlen kolozsvári és a brassói fegyveres rablásokon át a Bukarest melletti katonai támaszponton elkövetett fegyverlopásig számtalan esemény jelzi: a bűnelkövetők már nem is egy, de legalább három lépéssel járnak a bűnüldöző szervek előtt.
Azt, hogy a rendvédelem terén mekkora a baj, a belügyi tárcánál a kormányváltást követően lezajlott tragikomikus események is jelzik. Az ott uralkodó állapotokkal szembesülve egy hónapon belül két miniszter is a megfutamodást választotta – ami a vagyoni és személyes biztonságáért aggódó állampolgárt legalábbis aggodalommal töltheti el. Az új belügyminiszter, Dan Nica által bejelentett intézkedések – mindamellett, hogy valóban indokoltak – tűzoltás és eső után köpönyeg jellegűek. Az irodai személyzet operatív állományba való átvezénylése eleve nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek és hatékonynak, míg a rendőri állomány kétezer fővel történő növelése üdvözlendő – csak kérdés, mennyi idő alatt valósul meg, és hogyan sikerül elegendő jelentkezőt találni. A motiváció ugyanis alapvető tényező – márpedig kérdéses, hogyan sikerül meggyőzni kétezer fiatalt, hogy a jelenleg nem túl megbecsült, és anyagilag sem igazán vonzó rendőri pályát válasszák. Az egyszerű állampolgárok nagy része ugyanis még ma is a rossz emlékű milíciával azonosítja a rendőrséget, amelynek tevékenysége nem annyira a védelmezésében, mint inkább a zaklatásában merült ki. Ráadásul a rendőrség eddigi teljesítménye sem feltétlenül járult hozzá ahhoz, hogy helyreálljon az egyenruhásokkal szembeni bizalom – a testületet még ma is a korrupció egyik melegágyaként tartják számon. Márpedig az állampolgári bizalom ugyanolyan elengedhetetlen a hatékony bűnmegelőzéshez és -üldözéshez, mint a személyzeti és technikai fejlesztésre szánható pénz. Amíg ez nincs meg, addig rablónak is szívesebben állnak a fiatalok, mint pandúrnak.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.