2010. július 20., 10:552010. július 20., 10:55
És míg az érettségizők számára mentséget szolgáltatott a tény, hogy a szóbeli vizsgák osztályzatát idén nem számították be az általánosba, a tanároknak még mentségük sincsen a gyenge szereplésre. Vagyis hát, az ő helyzetükben nem egyetlen intézkedésnek, hanem egy több évtizedes folyamatnak a termése az eredmény. A lényeg megértéséhez elég bemenni egy végzős osztályba és megkérdezni: ki milyen pályára készül? Csak kevesen, és valószínűleg nem az éltanulók fogják azt válaszolni, hogy tanárok szeretnének lenni. A tanári pálya ugyanis az elmúlt két évtizedben elveszítette a presztízsét, a vonzerejét.
Ma többnyire azok választják, akik biztos munkahelyre, nagy vakációkra vágynak, akik beérik a kevés keresettel, akik nem akarják megváltani a világot. Az elmúlt évtizedekben sokszor fakasztottak mosolyt környezetükben azok a vállalkozók, politikusok, akik bármit hajlamosak voltak pénzkérdésnek tekinteni, mégis azt kell mondanunk: aligha lehet a tanárok tisztességes megfizetése nélkül jobbra számítani. A tanügyi rendszer átszabása csak részben oldhatja meg a gondokat. Amíg a tanárok a társadalom leszakadt rétegét képezik, addig nincs esély a lényeges minőségi javulásra. A tanügyben tapasztalható csökkenő színvonal pedig más vonatkozásban is intő jel lehet a kormányzat számára. Az elmúlt hónapokban a média a pénzpazarlás kirívó példáiként lebegtette meg egyes jól megfizetett minisztériumi szakértők esetét. Megtörténhet, hogy esetenként okkal. Azt is látni kell azonban, hogy ha a versenyszféra lényegesen jobb lehetőségeket kínál a tehetséges, nagy tudású szakembereknek, az állami hivatalokban csak a középszerűek, a gyenge képességűek maradnak. És meglehet, hogy az inkompetencia több adólejbe fog kerülni, mint amennyit a kreatív szakemberek kapnak az adófizetők pénzéből.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok