Balogh Levente
2020. július 03., 08:392020. július 03., 08:39
Igencsak jól rávilágít Budapest és Bukarest eltérő nemzetstratégiai és diplomáciai prioritásaira az, ahogyan az elmúlt hetekben, hónapokban a két ország diplomáciája működik.
Miközben a magyar diplomácia a koronavírus-járvány ellenére maximális hőfokon ég, és egymást érik a legalább külügyminiszteri, nem ritkán miniszterelnöki szintű egyeztetések is a közép-európai régió országainak vezetőivel, és más, a térségben gazdasági érdekeltséggel bíró országokkal az együttműködésről, addig Bukarestben ezen a téren nagy a csend. Klaus Iohannis államfő vagy Ludovic Orban miniszterelnök kapcsán meglehetősen régóta érkezett olyan hír, hogy külföldi kollégájával vagy legalább diplomatával egyeztetett volna, és a román külügyminisztérium is legfeljebb olyan közleményeket adott ki, hogy a külügyminiszter milyen online tanácskozásokon vett részt. (Leszámítva persze a bukaresti Aurescu–Szijjártó-találkozót, amely viszont a Trianon-centenárium miatti, egyre fokozódó magyarellenes hisztéria nyomán a magyar fél kezdeményezésére jött létre).
Persze mindebben közrejátszhat az a tény, hogy Romániában a kezdeti biztató jelek ellenére a lazítások nyomán ismét romlott a járványhelyzet, azonban mégiscsak figyelemre méltó, mennyire takaréklángon ég a román külügy – legalábbis a nyilvánosság előtt. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a magyar diplomácia igazi „nagyágyúval”, Németországgal, Franciaországgal vagy pláne az Egyesült Államokkal viszonylag rég nem egyeztetett a legmagasabb szinten – igaz, Budapest a közelmúltból fel tud mutatni egy Orbán–Trump-telefonbeszélgetést –, miniszteri szinten viszont folyamatosak a kétoldalú találkozók.
De most nem is a viszonylag távoli hatalmakkal való tárgyalásokról van szó, hanem arról, hogy Budapest a jelek szerint komolyan gondolja, hogy aktívan részt vegyen a térség sorsának alakításában, az itteni, egyenként gyenge, de összefogva a nagyokkal szemben komolyabb érdekérvényesítésre is képes országok együttműködésének összekovácsolásában. Ehhez társulnak a törökökkel, az oroszokkal és a kínaiakkal időről időre megismételt diplomáciai egyeztetések is.
Amelyek az illetékes bukaresti szervek magyarellenes lejárató kampányával ellentétben nem az ezen országoknak való „szálláscsinálást” szolgálják, hanem azt jelzik, hogy Budapest az EU- és a NATO-tagság ellenére sem szeretné elfogadni, hogy Washingtonból, Brüsszelből, Berlinből vagy Párizsból mondják meg neki (persze kizárólag a demokráciára és a jogállamiságra való ájtatos hivatkozással): kivel nem ápolhat gazdasági kapcsolatokat, rontva ezzel az ő bizniszüket.
Románia ugyanakkor a látszólagos csend ellenére – még ha bizonyos mértékig passzív félként is – továbbra is kizárólag a legnagyobbakkal való, szervilizmusig menő barátkozásban látja a jövőjét. Ezért nem hajlandó jóban lenni a szomszédaival, és ezért engedi meg továbbra is magának, hogy elzárkózzon a közép-európai országokkal, különösen pedig – Erdély elvesztésének paranoiás rémképétől tartva – a Magyarországgal való együttműködéstől. (Bár a közeledést hűvösen fogadó lengyelekkel – éppen a V4-ek és Magyarország gyengítése érdekében – keresi a kooperációt). És ezért tetszeleghet még mindig büntetlenül az európai eszme, a Berlin–Párizs–Brüsszel-trió által képviselt irányvonal, illetve a liberális demokrácia nagy barátjaként – miközben a valóságban lábbal tiporja az emberi és kisebbségi jogokat.
Ez most működik, hiszen Brüsszel jó tanulóként kezeli, míg Washington a jelek szerint továbbra is stratégiai szempontból kiemelt térségnek tekinti a Fekete-tenger térségét, ahol az Oroszország, a Közel-Kelet és Törökország jelentette problémák ellensúlyozására Románia a fekvése miatt tökéletes csatlós a számára.
De hogy ez milyen áron történik, és hogy mennyire „egyenlő” felek közötti viszonyról van szó, azt egy múlt pénteki, abszurdba hajló esemény érzékelteti a legszemléletesebben. Miután a washingtoni külügy csütörtökön kiadta az embercsempészettel kapcsolatos éves jelentését, amelyben már másodszor marasztalja el Romániát, pénteken reggel a teljes bel- és igazságügyi vezetés kiállt, hogy az amerikai nagykövet jelenlétében nyilvánosan szórjon hamut a fejére, és ígérjen nagyobb odafigyelést a problémára. Az egész, megalázkodásról és hajbókolásról szóló színjáték a rossz emlékű kommunista gyakorlatot idézte, amikor az elhajlóknak a nyilvánosság előtt kellett önkritikát gyakorolniuk.
A jelek szerint Bukarestnek még így is megéri a „szívélyes” stratégiai partnerség. A kérdés csak az, a jelenleg Amerikában – és Nyugat-Európában – zajló, kultúrmarxista csőcselék által gerjesztett indulatok hova vezetnek, és meddig képes a végletekig megosztott Egyesült Államok arra, hogy a régió csendőre és a térségben elszigetelődni látszó Románia „önzetlen” mentora maradjon.
Balogh Levente
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Rostás Szabolcs
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
Balogh Levente
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Balogh Levente
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
szóljon hozzá!