2012. szeptember 03., 09:272012. szeptember 03., 09:27
Mert ha a címszavak segítségével a különböző internetes oldalakon kattintgat a kereső ide-oda, akkor valószínűleg soha nem ér a végére, eldobja a virtuális bozótvágót, és azt mondja, hogy 1-0 a dzsungel javára. De ha a józan eszét használva pillant körül, akkor hamar felvillan a fény: telitalálat! Aki emlékszik még, idézze fel, hogy a ’90 legelején sorra alakuló pártoknak a hivatalos bejelentkezés után első és legfontosabb dolguk az volt, hogy székházat szerezzenek, ahol felállíthatják a politikai boszorkánykonyha varázsüstjeit, és bennük megkezdhetik a rotyogtatnivaló rotyogtatását.
De bármily gyorsan húznák a falat, egy székház felépítése akkor is beletelik néhány napba. Hát falazás lesöpörve, indulhat a harács. Nem embereket dobáltak ki a lakásukból – sokba került volna az ezzel járó macera –: a változás előtti ilyen-olyan intézmények székházait kapkodták széjjel. Csakhogy ezeknek az épületeknek a zöme a háború utáni első nagy államosításkor került építtető gazdáiktól „a dolgozó nép tulajdonába”. Fiatalabbak kedvéért: az említett szintagma közelről sem a két kezével-agyával dolgozók tömegeit jelentette, hanem azon kevés léhűtőt, akik előzők nevében kapták maguk elé a nagy húsos kondérokat.
S amikor az „új” világban kénytelen-kelletlen megkezdődött a visszaszolgáltatás, az első restitúciós törvényből a legtermészetesebb módon nem hagyták ki, hogy kivételt képeznek a pártszékházak. Ebből elég is ennyi, bárki ellenőrizheti a saját lakóhelyén: egyetlen pártnak eszébe nem jutott székházat felhúzni, bár egyetlen szerény viskócskával jelezni az építő szándékát. És nemcsak nálunk, de kósza információim szerint a hajdani vasfüggöny felénk eső részének más országaiban sem.
Hiába, no, a szokás nagyúr! S hogy miért éppen most teszem mindezt szóvá? Mert újabbnál újabb pártok-ligák-szövetségek alakulásáról érkeznek hírek, melyek aztán összefognak majd az – esetleges? – őszi választásokkor. De csakis miután betelepedtek egy-egy „gazdátlan” villába, hogy majd megfelelő kényelmi körülmények közt dönthessenek az ország sorsáról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok