Párt(ház)harács

Mert ha a címszavak segítségével a különböző internetes oldalakon kattintgat a kereső ide-oda, akkor valószínűleg soha nem ér a végére, eldobja a virtuális bozótvágót, és azt mondja, hogy 1-0 a dzsungel javára. De ha a józan eszét használva pillant körül, akkor hamar felvillan a fény: telitalálat! Aki emlékszik még, idézze fel, hogy a ’90 legelején sorra alakuló pártoknak a hivatalos bejelentkezés után első és legfontosabb dolguk az volt, hogy székházat szerezzenek, ahol felállíthatják a politikai boszorkánykonyha varázsüstjeit, és bennük megkezdhetik a rotyogtatnivaló rotyogtatását.

De bármily gyorsan húznák a falat, egy székház felépítése akkor is beletelik néhány napba. Hát falazás lesöpörve, indulhat a harács. Nem embereket dobáltak ki a lakásukból – sokba került volna az ezzel járó macera –: a változás előtti ilyen-olyan intézmények székházait kapkodták széjjel. Csakhogy ezeknek az épületeknek a zöme a háború utáni első nagy államosításkor került építtető gazdáiktól „a dolgozó nép tulajdonába”. Fiatalabbak kedvéért: az említett szintagma közelről sem a két kezével-agyával dolgozók tömegeit jelentette, hanem azon kevés léhűtőt, akik előzők nevében kapták maguk elé a nagy húsos kondérokat.

S amikor az „új” világban kénytelen-kelletlen megkezdődött a visszaszolgáltatás, az első restitúciós törvényből a legtermészetesebb módon nem hagyták ki, hogy kivételt képeznek a pártszékházak. Ebből elég is ennyi, bárki ellenőrizheti a saját lakóhelyén: egyetlen pártnak eszébe nem jutott székházat felhúzni, bár egyetlen szerény viskócskával jelezni az építő szándékát. És nemcsak nálunk, de kósza információim szerint a hajdani vasfüggöny felénk eső részének más országaiban sem.

Hiába, no, a szokás nagyúr! S hogy miért éppen most teszem mindezt szóvá? Mert újabbnál újabb pártok-ligák-szövetségek alakulásáról érkeznek hírek, melyek aztán összefognak majd az – esetleges? – őszi választásokkor. De csakis miután betelepedtek egy-egy „gazdátlan” villába, hogy majd megfelelő kényelmi körülmények közt dönthessenek az ország sorsáról.