JEGYZET – A rosszul elvégzett, félbehagyott vagy esetleg el sem kezdett munkálatokkal kapcsolatban azonnali kifogás a nincs rá pénz, ezzel holtversenyben pedig, hogy a polgármester nem a megfelelő (értsd: épp kormányon lévő) párt tagja.
2014. augusztus 03., 21:292014. augusztus 03., 21:29
Előbbihez álszent sajnálkozó fintor, utóbbi mellé egy cinkos kacsintás dukál. Olyan ez, mint például az egyetemesen elfogadott étkezéssel kapcsolatos, kés-villa használati rítus: nincs róla mit beszélni, egyszerűen tudni illik.
Látványosan akkor kezdődött, amikor szárnyra kapott nálunk is a többpártrendszer fedőnevű össznépi gyomrozás, vagy nevezzük akár a húsos fazekat megcélzó könyöklésnek-tülekedésnek is. Elnézést kérek azon kevesektől, akiknek ideológiai meggyőződésük vagy múltból örökölt párthűségük nem tette lehetővé a (párt)színváltást, átnyergelést, körbevándorlást, mondjuk bárhogy, a lényeg az, hogy nem az elvhűeket akarom bántani.
Van éppen elég olyan közszereplő, aki naponta tesz tanúbizonyságot arról, éppen milyen árfolyamon mozognak a közszolgálatról szóló elveik. Ennek az árapályhoz hasonló ide-oda hullámzásnak a kivédésére született az a törvény, hogy a választott helyi potentátok ha úgy érzik, hogy már szűk az a pártköpeny, amiben jelöltként páváskodtak, és jobb volna a kormányzás révén jó bőre szabottra váltani, azok elvesztik tisztségüket. Helyben kell hát megoldani a bajokat, úgyhogy egymás közt kezdenek osztozkodni, jut is, marad is alapon.
Én először akkor szembesültem ezzel a pártcsimpaszkodással, amikor szülővárosom minden lakosát érintő ügyekről barátilag cseverészve megtudtam, hogy tulajdonképpen miért is akadoznak a különböző intézmények dolgai. Merthogy a földhivatal az egyik párt felségterülete, a kórház egy másiké, a kultúra a harmadik párté – de ekkor aztán befogtam a fülem, mert azt viszont alanyi jogon csak én tehetem meg.
Ez a politika, nyugtattak az ismerőseim, nem kell háborognod. Így van mindenütt. Hol mindenütt? – kérdeztem vissza kissé emelt hangon. Mi köze például a kultúrának egyik vagy másik párthoz? Shakespeare, Goethe vagy Victor Hugo a szülőhazájuk épp kormányzó pártjának tagjaivá lettek közben?! Kinevették naivságomat: kit érdekelnek ezek az illetők?! Nálunk van így, mindenfelé és talán még a hozzánk hasonlóan késve érkezett „demokráciákban”. Jó tíz éve volt ez a beszélgetés, az akrobatikus csimpaszkodás azóta is vígan zajlik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!