VEZÉRCIKK – Előzmény nélküli, hogy román művelődésszervező kapta tömbmagyar vidéken a Háromszék kultúrájáért díjat, amelyet a korábbi években kizárólag a kultúra területén gyümölcsöző tevékenységet folytató erdélyi magyar személyiségeknek ítéltek oda.
2017. január 17., 22:342017. január 17., 22:34
Az elmúlt évek hagyományaihoz képest az is változást jelez, hogy most nem a magyar, hanem a román kultúra napján nyújtották át a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársának az elismerést. Mint a megyei önkormányzat elnöke fogalmazott, a közösségek közti mély társadalmi beágyazódottságú feszültségek feloldásának a kultúra lehet a leghatékonyabb ellenszere.
Az effajta hatékony ellenszerre minden bizonnyal szükség van, többek közt azért is, mert megannyi területen élesen körülhatárolt kulturális megosztottság szellemében éli-élteti hagyományait a magyar és román közösség, és ez hatványozottan érvényes a Székelyföldre. A szociokulturális elkülönülés természetesen annak is tulajdonítható, hogy a kisebbségi kérdés román megközelítésében ma is a kollektív jogok erőteljes elutasítása kapja a domináns szerepet. A megosztottság pedig mintegy belénk van kódolva, egyfajta adottságnak tekinthető, és bizonyos határig természetesnek, szükségesnek, spontánnak mondható. Hiszen vitathatatlan, hogy a magyar identitás körvonalait szilárdan, biztos kézzel kell meghúzni ahhoz, hogy ne kerüljön veszélybe nyelvi-kulturális azonosságunk, amelynek folyamatosan újra kell termelődnie ahhoz, hogy hosszú távon garantálhassa önnön létezését.
Ugyanakkor nem ártana figyelembe venni: perspektivikusan nézve nem biztos, hogy jót tesz a székelyföldi közösségnek, ha az erdélyi magyar közgondolkodás egyik markáns, meghatározó és sok esetben makacs hagyományát élteti és ragozza szemellenzősen. Nevezetesen azt a gondolatot, miszerint létezésünknek csak az lehet a biztosítéka, ha a románoktól minél inkább elkülönülten, biztonságosan felépített külön szellemi-lelki terünkben szocializálódunk, és ennek szellemében neveljük az ifjúságot. Ha párhuzamos, hermetikusan zárt világokat teremtünk magunk körül, semmi esélyünk elfogadtatni a többséggel például azt sem, hogy a magyar követelések teljesítésével a románok tulajdonképpen az égvilágon semmit sem veszíthetnek.
Az, hogy a kultúra olyan kapukat nyit, amelyeken keresztül az egyes közösségek tagjai ki-be járhatnak és a feszültségmentes együttélés érdekében érdemi, példamutató dialógus kezdődik, egyik fél számára sem lehet ártalmas. Nem beszélve arról, hogy a kulturális érték – nemzetiségtől függetlenül – nettó gazdagíthat mindenkit, aki befogadja. A megnyíló kapukon belépve pedig talán újabb és újabb megnyíló kapukhoz vezethet út.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
szóljon hozzá!