Orbán Viktor Erdélyben

A magyar ellenzéki sajtó a látogatás kampányízét érzékeli, hogy a magyar kormányfő az európai parlamenti választások küszöbén a „Fideszhez közel álló RMDSZ” választási esélyeit növeli, és horribile dictu saját politikai táborát erősíti. Az irányunkban epésebb román sajtó pedig nyílt ellenséget lát az idelátogató magyar „populista” kormányfőben, akin – az európai liberálisok nagy örömére – több okból is elverhetik a port. E fórumokon visszafogott vagy mértéktartó véleményre aligha van esély, hiszen a nagyszebeni uniós show eleve a nagy európai ellentétekről szól, ahol a „többség” a „populista” kisebbségtől óvná az Európai Unió jövőjét. Az EP-választások kimenetele egyelőre még csak találgatások kérdése, de a lehetséges váltás miatti jajveszékelés már belengi Európa minden sarkát. Ebben a liberális képletben Orbán Viktor és az őt támogatók a „rossz oldalon” állnak, így értelemszerűen az erdélyi magyarok is, akiknek körében a magyar miniszterelnök toronymagasan a legnépszerűbb magyar politikus.

Ez nem véletlen, hiszen a magyar kormányfő magas népszerűsége elsősorban nem választási kampányok kérdése, hanem ennél lényegesen fontosabb okoknak köszönhető. Olyan nemzetstratégia hozadéka, amely tégláról téglára épít újjá valamit a Kárpát-medencében, amelyről sokáig a magyarság is úgy gondolta, hogy illúzió róla beszélni, kár ebben bízni, el kell ezt felejteni. Az orbáni modell lényegesen több annál, mint amit Antall József néhai kormányfő kijelentett, miszerint 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni. A mostani időszak e három évtizeddel ezelőtti kijelentés feltöltése tartalommal, amikor nemcsak szavak szintjén működik együtt a Kárpát-medencei magyarság, hanem ma már a közös intézményrendszer szakszerű kiépítése folyik gőzerővel.

Nemrég, egy szórványtelepülésen egy idős ember azt kérdezte tőlem, miért kell magyar állami támogatással akkora összeget beleölni a kisvároska romossá vált református templomának felújításába, vagy éppenséggel új óvodát építeni ott, ahol alig van magyar gyerek. Erről eszembe jutott Nicolae Iorga román történész mondása. A múlt század harmincas éveiben megkérdezték tőle, hogy a többségében magyarok lakta településre miért építenek nagy ortodox katedrálist? Mire azt válaszolta, hogy majd megtelik. Ha a két világháború között a románok ennyire előrelátóak és optimisták voltak, vajon mi miért ne lehetnénk ilyenek? Miért ne bízhatnánk abban, hogy ha elveszettnek hitt értékeinket leporoljuk és felújítjuk, azok újra jövővel kecsegtetnek bennünket?

Az egymást követő Fidesz-kormányoknak éppen ez a legnagyobb hozadéka az erdélyi magyarság számára: nagyon sok embernek adta vissza a reményt, a hitet abban, hogy a szülőföldön is van jövő.

Az erős Kárpát-medencei hálóban épülő magyar nemzetpolitika bírálóinak rendszerint nincs igazuk, de abban legkevésbé, hogy a tartós határon túli „pénzosztogatás” a Fidesz számára kampánycélokat szolgál. A határon túli beruházásokra irányuló milliárdok Magyarországon – bizonyos körökben – eleve ellenérzést váltanak ki, az utódállamokbeli magyar közösségek szavazatai pedig lényegesen nem tudják befolyásolni a magyar belpolitikát.

Akkor mi a hozománya? – teszi fel a kérdést a csak politikai tőkében gondolkodó ember, akinek nem fordul meg a fejében, hogy hosszú távú, nemzetben történő építkezés is létezik.

Sokak számára ez azért tűnik furcsának, mert a korábbi magyar politika elszoktatta ettől a Kárpát-medencei magyarságot. Orbán Viktor miniszterelnök érdeme, hogy ezt a fajta gondolkodást visszahozta a Kárpát-medencei magyar közéletbe.