Pataky István

Pataky István

Önpusztító liberálisok

2021. augusztus 19., 09:082021. augusztus 19., 09:08

Mekkora erőközpontok, micsoda energiák mozdultak meg a szociáldemokraták 2016-os győzelme után a maguk szája íze szerint törvényeket hozni és kormányozni próbáló Liviu Dragneáék ellen. Milyen hosszú, kitartó lejárató kampánysorozat, „civil” aktivitás, titkosszolgálati serénykedés, médiaoffenzíva, korrupcióellenes hadjárat, nemzetközi nyomásgyakorlás kellett ahhoz, hogy megtörjék a „vörös pestist”, belső harcokat gerjesszenek az amúgy is gyengén muzsikáló Szociáldemokrata Pártban (PSD), végül pedig egyfajta politikailag korrekt konszenzussá emeljék az országban „a Romániát az Európai Unióból kivezetni szándékozó” PSD bukásának szükségességét.

A szociáldemokrata szerencsétlenkedést követő időszak mozdonyának kikiáltott Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) egy év sem kellett ahhoz, hogy „önerőből” felcsavarja a gondosan leterített szőnyeget, majd szakszerűen el is fűrészelje azt a bizonyos fát maga alatt. Tizennyolc százalék – az utóbbi időszakban készült felmérések egyfajta átlagát kivetítve, ennyire becsülte a Politico hírportál a PNL jelenlegi támogatottságát. Tegyük hozzá gyorsan, ebbe a féléves mélyrepülésbe még nincs beleszámolva Florin Cîţu húsz évvel ezelőtti amerikai kalandjainak nyilvánosságra kerülése, s főleg az azt követő miniszterelnöki félrebeszélés.

Vajon még hány csontvázat kell előszednie a szekrényből az ezzel megbízott román titkosszolgálati csoportnak vagy egy jól megfizetett amerikai magándetektívnek ahhoz, hogy a Cîţut a háttérből irányítók – élükön Klaus Iohannis államfővel – végre közöljék kiválasztott emberükkel: ködösítések, hárítások, nyegle beismerések helyett végre itt lenne az ideje egy őszinte vallomásnak. Nemcsak a pártbéli támogatóik, a potenciális szavazópolgárok részéről is minimális elvárás ilyen esetben a múltbéli történések ismertetése.

Jelen állás szerint szinte mindegy, hogy lemond-e Cîţu, avagy magabiztosan halad tovább a pártelnökség felé, legyintve múltbéli furcsa ügyeinek nyilvánosságra kerülésére. A liberálisok, de a kormány megítélése szempontjából is részletkérdés, ki nyeri szeptember 25-én a PNL vezetői posztjáért zajló meccset. Már a választások utáni első napoktól nyilvánvalóvá vált, hogy a hatalom gyakorlásának nagy mellénnyel nekivágó liberálisok belső háborúja, annak megnyerése mindennél fontosabb számukra. Nincs az a gazdasági növekedést jelző adat, amely elfogadottá, támogathatóvá tesz a szavazó számára egy olyan politikai formációt, amelyben egymás kaszabolása zajlik a vezérpult kizárólagos ellenőrzéséért.

Ez az ország közel húsz éve nem tud szabadulni a politikai instabilitástól, rendre személyes intrikák, gazdasági érdekek, kisstílű, korrupt ügyeskedések lehetetlenítik el a kormányzást. Most ezt a műsort épp a PNL adja elő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Balogh Levente

Balogh Levente

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.