2011. november 30., 09:452011. november 30., 09:45
S nem azért, mert tudjuk, hogy a politikában aranyszabály a „soha ne mondd, hogy soha”, hanem mert a bukaresti ellenzék olyan kamikazepolitikába kezdett, amelynek eredménye könnyen az lehet, hogy a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal nem akar majd szóba állni senki. Az önpusztításba hajló ámokfutásért Victor Ponta PSD-elnök a felelős, aki elődje, Mircea Geoană kiebrudalása esetében is bebizonyította: alkalmatlan a legnagyobb romániai politikai alakulat irányítására (az országéra végképp), hiszen úgy akarta megmutatni, ki az úr a házban, hogy közben magára gyújtotta az egész épületet.
Nagy az esélye, hogy az USL pártszövetség nem éri meg a jövő évi választásokat, hanem felbomlik Ponta és Crin Antonescu politikai amatőrizmusa miatt. A PSD és a PNL berkeiben napról napra nő azoknak a tábora, akik szerint a sziámi ikrekhez hasonlóan elválaszthatatlan (külön-külön már sajtótájékoztatóra sem képesek) társelnökök nem a hatalomba, hanem további négy év ellenzékiségbe kormányozzák pártjaikat. Ráadásul Ponta számára végképp nincs mentség, hiszen ha kicsit is körülnézne saját pártcsaládja, a környező kelet-európai államok posztkommunista alakulatai háza táján, talán rájönne, hogyan nem kell politizálni. Szlovákiában az ismét hatalomra törő Robert Fico szalámizta, majd falta fel a reformkommunistákat, Lengyelországban az októberi parlamenti választások kudarca óta még elnöke sincs az utódpártnak, míg a cseh parlamentben negyedik erőként jelen lévő kommunista alakulatot a betiltás fenyegeti. És persze nem érzik jól magukat a magyar szocialisták sem, akik a tavalyi választásokon elszenvedett súlyos vereség óta ugyancsak osztódással szaporodnak, bár Gyurcsányék kiválása egy megtisztulással is felér.
Nos, ezek a külföldi példák intő jelként szolgálhatnának a PSD számára, hogy választási vereséget nemcsak politikai ellenfelétől, de saját magától is elszenvedhet egy párt. Az olyan pedig pláne, amelynek egyetlen „koherens” stratégiája a töltött káposzta újramelegítésében merül ki, és amely ismét nekiveselkedik az államfő egyszer már kudarcba fulladt felfüggesztési kísérletének.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.