Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Nyugdíjmizéria, szemfényvesztés

2022. november 09., 09:54

2022. november 09., 09:54

Hetek óta folyik a számháború a bukaresti nagykoalíció pártjai között a 2023 januárjától esedékes nyugdíjemelés mértéke kapcsán, és az álszent vita immár méltatlan a szépkorú társadalommal szemben. Kezdetben a szociáldemokraták (PSD) ütötték keményen a vasat, hogy a fogyasztói árak emelkedése, az energiaválság és a háborús gazdasági helyzet közepette mindenképpen az inflációhoz kell igazítani a nyugdíjak indexálását.

Marius Budăi szociáldemokrata munkaügyi miniszter a hírtévék állandó szereplőjeként szinte könnyezve hajtogatja, mennyire fontos a „szeniorjaink, szüleink, nagyszüleink” iránti gondoskodás.

A liberálisok – élen a tábornok miniszterelnökkel – előbb nem értettek egyet a két számjegyű emeléssel, merthogy nem bírja el a költségvetés, Klaus Iohannis államelnök állásfoglalása nyomán azonban hirtelen változtattak a véleményükön, és most már ők is amondóak, hogy a 15 százalékot meghaladó pénzromlással egyenértékű nyugdíjnövekedést kell végrehajtani januártól. Ezt mondja az RMDSZ is, csakhogy neki se munkaügyi, se pénzügyminisztere a kormányban, tehát könnyebben kalkulál a két román nagypárthoz képest.

Csakhogy időközben a szocdemek – munkaügyi miniszterük révén – újabban már csak 10 százalékos emelést emlegetnek, úgyhogy az érintettek már nem győzik követni a variációkat.

Tulajdonképpen arra megy ki a játék a koalícióban, hogy mindhárom politikai alakulat a jó fiú szerepében kíván tetszelegni a választók szemében, és maga akarja learatni a nyugdíjemeléssel járó babérokat, vagyis az időskorúak voksait. Nem véletlenül, hiszen a nyugdíjasok körében óriási az elégedetlenség, az érdekvédelmüket ellátó szervezetek nemrég országszerte tüntetésbe fogtak, követelve az időskori juttatás 26 százalékos emelését. Ami a fogyasztói árak reális emelkedését tekintve teljesen jogos elvárás lenne, csakhogy az eltérő pártszínezetű kormányzati illetékesek egymásra licitálása közepette arról már kevés szó esik, hogy mekkora emelést bír el a költségvetés. Merthogy a 11 milliárd lejes többletkiadást feltételező 10 százalékos indexálás állítólag még beleférne, az ennél nagyobb emelés azonban a költségvetési deficitet hizlalná, nem beszélve a nyugdíjrendszeren tátongó, évről évre növekvő hiányról.

És sajnos azt sem veszik számításba a kalkulusok során, hogy differenciáltan kellene emelni a nyugdíjakat, hiszen elsősorban annak a 4,3 millióra rúgó időskorú esetében indokolt a nagyobb, akár 15 százalékot is meghaladó indexálás, akiknek a juttatása kevesebb 3000 lejnél, sőt mindössze néhány száz lejt tesz ki, ami egy uniós tagállamban egyszerűen gyalázatos. A 4–5 ezer lejes vagy ennél magasabb illetményben, speciális nyugdíjban részesülők beérhetik ennél kevesebbel is.

És ha már elérkeztünk a különleges nyugdíjakhoz, azt is meg kell állapítani, hogy a romániai politikai osztály évek óta képtelen rendet vágni ezeknek a speciális illetményeknek a dzsungelében. Legyenek hatalmon vagy ellenzékben, időről időre mindegyik párt előáll a farbával, hogy rendezni kell a különleges nyugdíjak helyzetét, ami pénzügyileg is fenntarthatatlanná válik előbb-utóbb (erre figyelmeztetnek külső megfigyelők, köztük a Világbank is), de a társadalmi igazságossággal is szembemegy.

Viszont a nagy fogadkozások ellenére mindannyiszor kiderült, hogy valójában nincs politikai akarat ezeknek a nem hozzájárulás-alapú illetményeknek a kivezetésére, esetleg megadóztatására, az ezt célzó jogszabály-módosításokat rendre úgy alkotják meg a törvényhozásban, hogy aztán nem állják ki az alkotmányosság próbáját. Például az RMDSZ is azt képviseli, hogy töröljenek el valamennyi speciális illetményt, vagy hogy a nyugdíjkorhatár elérése előtt senki ne részesüljön a szolgálati nyugdíjból, eközben azonban nemrég maguk a szövetség törvényhozói kezdeményeztek béremelést a honatyák számára, amitől aztán a közfelháborodás hatására visszakoztak.

Újabban néhányan az ellen emeltek kifogást, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete közhasznúvá nyilvánításával immár a szervezet tagjai is részesülhetnek nyugdíj-kiegészítésben, ami úgymond erkölcsi aggályokat vet fel a speciális nyugdíjak rendszerét kifogásoló médiamunkások esetében. Ami elvileg helytálló lenne, csakhogy ha már jár neki, akkor egy pilótával, diplomatával, törvényszéki bíróval, honatyával ellentétben ugyan miért ne igényelhetné az újságíró is ezt a juttatást?

Ettől persze fennáll az a kérdés is, hogy akkor miért nem kapnak hasonló illetményt egyéb kategóriák is, vagy miért nem törlik el mindenki számára, és valamennyi adófizetőnek az alapján folyósítsa majd az állam a nyugdíjat, amivel aktív dolgozóként hozzájárult a nyugdíjalaphoz. Nagyon úgy fest, e téren csak egy, a nyugdíjak kifizetését veszélybe sodró gazdasági-pénzügyi válsághelyzet hozhat érdemi változást, amitől a jelek szerint nem is állunk olyan messze.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump visszatér: Európa lépéskényszerben, a magyarok örülhetnek

Donald Trump győzelme nyomán nem oldódnak meg a világ gondjai egy csapásra, sőt gazdasági tervei miatt Európa is aggódhat, de esély nyílhat a háborús konfliktusok lezárására, magyar szempontból pedig gyökeres változás várható a jó irányba.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Politikai csatlós-e a választópolgár?

A körülmények úgy hozták, hogy a világ nagyon sok országában rendeztek választásokat ebben az évben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Csak a PNL menthet meg a PSD, az AUR, Orbán és a gonosz földönkívüliek összeesküvésétől!

Ha a kétségbeesett vagdalkozással ötvözött szánalmas vergődés olimpiai sportág lenne, a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) Nicolae Ciucă elnökkel az élen komoly éremesélyekkel indulhatna.

Balogh Levente

Balogh Levente

Lehet Moldovának orosz vagy román helyett európai jövője?

Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.

Makkay József

Makkay József

A román elnyomástól félnek Moldova nemzeti kisebbségei

A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?

Balogh Levente

Balogh Levente

Vigyázat, románok, jön a veszélyes magyar áram és gáz!

A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.

Balogh Levente

Balogh Levente

A PNL politikai lufija

Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.