2009. február 06., 08:582009. február 06., 08:58
És ki ne tudná ezt jobban nálunk, határon inneni magyaroknál, akiknek a kommunizmus éveiben naponta meg kellett küzdeniük az anyanyelvhasználatért, miközben csak Oradeáként írhatták le Nagyváradot, és akiknek gyakran még ma is az orra alá dörgölik, hogy „vorbiţi în limba statului!” Ez még hagyján, ehhez csak-csak hozzászokott a honi amatőr „anyanyelvművelő”.
Pláne, hogy manapság minduntalan akadnak olyan ügybuzgó szervezetek és polgárok, amik-akik hol az ügyészségen, hol a diszkriminációellenes tanácsnál tesznek feljelentést amiatt, hogy egy túlnyomó többségében magyarok lakta romániai település közintézménye a magyar nyelv ismeretét is feltételként szabja, amikor versenyvizsgát hirdet egy köztisztviselői állás betöltésére. Vagy micsoda dolog az, hogy egy szintén magyar többségű települési, megyei képviselőtestület ülésén anyanyelvükön beszélnek a magyar tanácsosok, és mondandójuk csak szinkrontolmács segítségével jut el román kollégáikhoz?
No de mit szóljunk akkor, amikor a magyar nyelvhasználatot nem a Nagy-Románia Párt, hanem történetesen egy olyan román–magyar konzorcium kifogásolja, amelynek egyik tagja budapesti székhelyű társaság? Amely többek között arra hivatkozva óvta meg egy székelyföldi útszakasz felújítását célzó pályázat eredményét, mert az ajánlatok elbírálásakor nem az ország hivatalos nyelvét használták a magyarlakta megye magyar ajkú képviselői. Majd amikor a történet nyilvánosságra kerül, a budapesti társaság többségi tulajdonosa bocsánatot kér mindazoktól, „akiket cégének munkatársai megsértettek volna”, sőt közli azt is, hogy az érintett dolgozókat elbocsátotta. Óvását azonban fenntartja.
Tiszta beszéd, egyenes, mint a betonút. Persze nem az a Hargita megyei útszakasz, amelynek felújítása az ominózus nyelvi aggályon alapuló fellebbezés miatt ki tudja meddig, de elhúzódik. Lám, így függ össze egymással a nyelvi jogok kérdése a betonöntéssel.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.