2010. május 10., 10:362010. május 10., 10:36
A gyár vezetősége szintén kelet-európai volt valamikor, lengyel és orosz, de az már lejárt lemez, Nyugaton kikupálódtak a kapitalizmus iskolájában. Nem érzik át a szegény posztkommunista munkásosztályra mért rendszer nyűgét s nyilait.
Bezzeg annó, amikor a vörösök az ő ajtójukon kopogtattak, behúzták fülük-farkuk, most pedig nagy mellénnyel lobogtatják a kapitalista rabszolgatartók zászlaját. Nincs mit tenni, nincs hova menni, mert máshol még ennyit sem fizetnek – keseredik bele a sorsába az egyik bojkottáló. Ám a pohár betelik lassan, már aludni is a gyárpadláson kényszerül, mert annyi munkaórát szabtak meg neki, hogy mire hazaér a 20 kilométerre lévő ágyához, már fel sem érdemes emelnie a takarót, vissza kell indulnia robotolni. Úgy járt, mint az egyszeri Józsi bá’, akinek a könyvből okosodott pártaktivisták előírták, két kaszát erősítsen a nyélre, így visszafelé húzva is nyeshet egy rendet, a derekára kötött gereblye meg majd önműködően összegyűjti a rendet. Meg is fogadta a tanácsot az öreg, ám amikor éjjeli lámpát kívántak kötni a himbilimbijére, hogy a harmadik műszak se maradjon el, megfutamodott.
Ez történt az imént emlegetett munkásokkal is, akik nem voltak hajlandók zombiként robotolni. Az a bizonyos mitológiai cseresznye pedig akkor került fel a tortára, amikor az új munkabeosztásuk szerint a hétvégi és műszak utáni túlórákat sem fizették volna pluszban. Végül engedtek, annak dacára, hogy a munkásosztályból felkapaszkodott főnökeik csupán az utolsó métereken voltak hajlandók szóba elegyedni velük. A gyár egyébként 150–160 százalékos teljesítményével kategóriájában világszinten vezető. Ez nem is csoda, hiszen a minimálbéren tartott robotok nem kérdeznek, csak szalagmunkáznak, amíg ki nem fogy belőlük az olaj, vagy fel nem főzik a vizet. Sokáig nem forrongott a légkör, hiszen két nap folytonos várakozás után kiegyeztek, letették a fegyvert. Világos, hogy nem teljesen azt kapták, amit követeltek, de az a kis engedmény is elég. Egy időre lecsillapodtak, mert ha nem tetszik, lehet pakolni, holnap jön a következő hétszáz munkanélküli, rozsdás robot, amely akár egy évig is eldöcög egy cseppnyi olajjal.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.