2010. február 17., 11:202010. február 17., 11:20
A halk szavú anyuka becézgetve próbálta csitítani, aminek árupakolás lett a következménye: a gyerek tömegesen vágta földhöz a tésztákat, cukrot és lisztet. Eljöttem, mielőtt a befőttesrészleghez érkeztek volna, s közben azon gondolkodtam, ilyen cirkuszt láttam már valahol. Aztán beugrott az a reklám, mely ilyen jelenettel hívja fel a nézők figyelmét az óvszerhasználatra.
Szerintem azért nem szülés előtt kéne védekezni, hanem utána az olyan nevelési trükköktől, amelyek kisördöggé változtatják pillanatok alatt szemünk fényét. Persze, én könnyen beszélek, nem vagyok még anya, de van egy tíz évvel kisebb húgom, na meg én is kiéltem aprókorom hisztis örömeit. Tudtam jól, milyen arckifejezése van szüleimnek, mikor igazán haragszanak egy-egy tettemért, és igazán meg tudtam ijedni a mondattól, hogy „veszem le a nadrágszíjat”, bár soha nem kaptam ki vele. Semmiféle tudományos konferencián nem kellett részt venniük szüleimnek, hogy felneveljék három gyermeküket, nekünk mégsem jutott eszünkbe sohasem díszhisztit kivágni nyilvános helyen.
Ezeket átgondolva arra jutottam, hogy egyetlen dolog megoldja a nem kívánt helyzetek megelőzését: a tisztelet kivívása. Persze ezt csak akkor lehet elérni, ha legalább naponta néhány órát együtt töltesz porontyoddal, s a délutáni szieszta helyett mondjuk társasjátékra adod a fejed. Mert el lehet élni egymás mellett, csak akkor ne csodálkozzunk, ha alkalomadtán öregek otthonában kötünk ki akaratunk ellenére. S ez még a jobbik eset. Idős szülőre könnyű ráfogni, hogy elment az esze, jó lesz neki a diliház, s még olcsóbb is. Nemhiába lett közhely a szólás, hogy a furcsán viselkedőnek talán nem volt gyerekszobája. Az első hét év nevelésről nem is beszélve.
Csak azzal a gondolattal nem tudok kibékülni soha, hogy juthat el valaki odáig, hogy testi, nemi erőszakkal kínozza saját vérét. A gyereknevelést rontja el az ember? Vagy az ő nevelését rontották el valamikor? Egy adag elmebaj is kell hozzá? Vagy elég csak szimplán kiakasztani a veled egy fedél alatt élőket? Soha nem találok rá magyarázatot, így őket is felírhatom a söpredékek listájára a kamikázék és iskolai lövöldözők mellé.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.