2010. február 17., 11:202010. február 17., 11:20
A halk szavú anyuka becézgetve próbálta csitítani, aminek árupakolás lett a következménye: a gyerek tömegesen vágta földhöz a tésztákat, cukrot és lisztet. Eljöttem, mielőtt a befőttesrészleghez érkeztek volna, s közben azon gondolkodtam, ilyen cirkuszt láttam már valahol. Aztán beugrott az a reklám, mely ilyen jelenettel hívja fel a nézők figyelmét az óvszerhasználatra.
Szerintem azért nem szülés előtt kéne védekezni, hanem utána az olyan nevelési trükköktől, amelyek kisördöggé változtatják pillanatok alatt szemünk fényét. Persze, én könnyen beszélek, nem vagyok még anya, de van egy tíz évvel kisebb húgom, na meg én is kiéltem aprókorom hisztis örömeit. Tudtam jól, milyen arckifejezése van szüleimnek, mikor igazán haragszanak egy-egy tettemért, és igazán meg tudtam ijedni a mondattól, hogy „veszem le a nadrágszíjat”, bár soha nem kaptam ki vele. Semmiféle tudományos konferencián nem kellett részt venniük szüleimnek, hogy felneveljék három gyermeküket, nekünk mégsem jutott eszünkbe sohasem díszhisztit kivágni nyilvános helyen.
Ezeket átgondolva arra jutottam, hogy egyetlen dolog megoldja a nem kívánt helyzetek megelőzését: a tisztelet kivívása. Persze ezt csak akkor lehet elérni, ha legalább naponta néhány órát együtt töltesz porontyoddal, s a délutáni szieszta helyett mondjuk társasjátékra adod a fejed. Mert el lehet élni egymás mellett, csak akkor ne csodálkozzunk, ha alkalomadtán öregek otthonában kötünk ki akaratunk ellenére. S ez még a jobbik eset. Idős szülőre könnyű ráfogni, hogy elment az esze, jó lesz neki a diliház, s még olcsóbb is. Nemhiába lett közhely a szólás, hogy a furcsán viselkedőnek talán nem volt gyerekszobája. Az első hét év nevelésről nem is beszélve.
Csak azzal a gondolattal nem tudok kibékülni soha, hogy juthat el valaki odáig, hogy testi, nemi erőszakkal kínozza saját vérét. A gyereknevelést rontja el az ember? Vagy az ő nevelését rontották el valamikor? Egy adag elmebaj is kell hozzá? Vagy elég csak szimplán kiakasztani a veled egy fedél alatt élőket? Soha nem találok rá magyarázatot, így őket is felírhatom a söpredékek listájára a kamikázék és iskolai lövöldözők mellé.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.