2011. december 28., 09:592011. december 28., 09:59
Villámkérdések keretében egy 19. századi magyar író nevét kellene mondani, s mivel abban a században már jó sok ilyen „csodabogár” akadt, könnyítésként a műsorvezető megemlíti, hogy a Csongor és Tünde írója. A válasz néma csend. Újabb könnyítés: nevében egy katonai rang szerepel. Bár tudtommal a vörös az egy szín, a mart pedig a lejtős part szinonimája, de hát ez sem segít, szabad lesz a gazda, s egy kicsit ejnye-bejnye hangsúllyal a játékmester megadja a „helyes” választ: Csokonai Vitéz Mihály.
És erre mindössze egyvalaki, az is csak félszájjal jegyzi meg: a Csongor és Tündét nem Csokonai írta. Az pedig, hogy 1805 elején elhalálozott, így a legjobb indulattal sem nevezhető 19. századi írónak, a fentiek mellett még habnak sem mondható a nagy nemzeti kultúrahiány tortáján! De ilyen kis „semmiségeken” igazán nem fognak rágódni a bősz honszerelmesek: nagyvonalúan tovasiklanak, némi elégtételül eggyel többször rikkantva világgá patriotizmusukat, majd egyetlen taktusból felismerve valamiféle nótát, dalra fakadnak és boldogan végig is énekelik. Ez igen, ezt nevezem a nemzeti kultúra ismeretének! És milyen szép ama régi sláger! Biztos volt, aki meg is könnyezte. Nekem viszont inkább üvölteni lett volna kedvem. Mert ismétlem: ha karvalytőke, ha zugműsor, ha nincs lobogózás, lengetés, szeretetnyilvánítás...
De ahol lassan már a kötőszavak is vitézkötésesek lesznek, ahol a nemzeti jelző nélkül tilos bármilyen mondatbemenet, s ahol két cintányér összeütése elképzelhetetlen legalább a Szózat eléneklése nélkül, ott éppen ennek az ódának a szerzőjét nyilvánosan megcsúfolni, afféle elhanyagolható mennyiségnek tekinteni költőtársával, a magyar irodalom egyik legnagyobb stílusművészével együtt – az megbocsáthatatlan.
Az elkövetkező napokban pedig – nem esti szórakoztatásként, hanem a nemzetért való fáradozás vérverejtékezése közepette és nem holmi 19. századi avatag patrióták, hanem a jelenkor hazafias óriásai az oktatásról, nevelésről, a jövő nemzedékei iránt érzett mélységes felelősségtudat magaslatairól értekezzenek – az egyszerűen gyalázat. Amit egy másik 19. századi poéta, név szerint Petőfi Sándor szerint ideje volna sürgősen lemosni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Látogatottsági adatok