2010. november 29., 13:082010. november 29., 13:08
Ám annak alapján, ami eddig kiszivárgott a kormány ez irányú elképzeléseiből, hasznosabb lenne, ha megmaradna a jelenlegi támogatási struktúra, a szándék ugyanis nem mutat jó irányba. És itt rögtön álljunk meg a miniszterelnök kijelentésénél, Emil Boc szerint ugyanis korlátozni kell a rendszer „bőkezűségét”.
Ez az alapállás rögtön arról árulkodik, hogy a kormányt a közszférában végrehajtott bércsökkentéshez-elbocsátásokhoz és a nyugdíjak – végül kútba esett – lefaragásához hasonlóan ismét csak takarékossági szándék vezérli, vagyis azon agyal: miként vonhatna el a kismamáknak nyújtott juttatásokból. Holott ez a stratégia visszalépést jelent a romániai népesedéspolitikában, olyan mentalitásra vall, amely nem tartja szem előtt sem a népességfogyást jelző mutatókat, sem a jelenlegi társadalmi trendeket.
Románia már így is csak az EU-tagállamok középmezőnyében helyezkedik el a születések arányát tekintve (ezer lakosra 10,4 újszülöttel), a lakosság száma folyamatosan csökken, egyre kevesebb szülő vállal – egyre kevesebb – gyereket, nem kérdés tehát, hogy mindennél nagyobb szükség van hatékony és vonzó családpolitikára. Lám, a magyar kormány éppen most döntött a gyereknevelési szabadság időtartamának az eddigi kettőről három évre történő meghoszszabbításáról, ugyanakkor, ha egy kismama idő előtt visszamegy dolgozni, akkor csak a részmunkaidős, négyórás munkaidő mellett kapja meg a gyest.
Ez a modell alkalmazható lenne nálunk is, hiszen a kismamák – akik számára a munkahely biztonsága és kiszámíthatósága rendkívül mérvadó a gyerekvállalás terén – nem szakadnának el túlságosan sem a hivatásuktól, karrierjüktől, sem a gyermeküktől, akinek picikorban történő elhelyezése rengeteg családnak okoz fejtörést a bölcsődei helyek csekély száma miatt. Emellett azt kell elősegíteni, hogy ne legyen olyan család az országban, amely szívesen vállalna gyereket, viszont elriasztja az állandó félelem, hogy nem lesz miből felnevelnie.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.