Kiss Judit
2021. július 07., 09:352021. július 07., 09:35
Több ezer órányi egyeztetés, több tízezer résztvevő, hangzatos, de valójában untig ismételgetett általánosságok, célkitűzések és szólamok – jelenleg nagyjából így foglalható össze az öt esztendővel ezelőtt elindított, Művelt Románia elnevezésű projekt esszenciája.
Az oktatás reformját (zárójelben: meg sem lehetne számlálni, az elmúlt évtizedekben hányszor, hányféle megközelítésben emlegették, tűzték zászlajukra, lobogtatták a politikusok és szakmabeliek az elcsépelt fogalmat) célzó, nagy lélegzetűnek nevezett elképzelést a hírek szerint most már „meg is valósítják”. Az államelnök vezényletével a napokban zajlanak Bukarestben az „érdeminek” titulált egyeztetések, amiknek eredményeképpen majd „megjavul” a tanügy, „az oktatás alkalmazkodni fog a jövő kihívásaihoz”, jön az „igazi oktatási reform”, lefektetik a „stratégiai alapelveket” és a többi.
Ha naivak vagyunk, elhisszük, hogy belátható időn belül sok minden érezhetően, alaposan megváltozik pozitív irányban, hiszen az országos helyreállítási tervben 4 milliárd euró van előirányozva az oktatásra, a politikusok és szakmabeliek pedig azt ígérik, hatékonyan feltárják a rendszer hiányosságait, felmérik a vele szemben támasztott társadalmi követelményeket, konzultálnak, agyalnak, terveznek, átalakítanak. Ha a megszámlálhatatlan, a tanügyre vonatkozó üres ígérgetés és hamvába holt próbálkozás után még hitelt adunk a nagy dobra vert projektnek, akkor esetleg reménykedhetünk, hogy majd egy szép napon arra ébredünk: mit ad Isten, jól működik a romániai oktatás gépezete. Ha azonban két lábbal a földön maradunk, belátható: sajnos sok víznek kell még lefolynia a Dunán, amíg érezhetően jobb irányba haladnak a dolgok.
Egyelőre a jelenlegi helyzet az, hogy bár a képességvizsga és az érettségi eredményei azt mutatják, idén paraszthajszállal jobban teljesítettek a diákok, mint korábban, hátradőlni korántsem lehet. Merthogy az igazi reform még nem dübörög, a diákok tekintélyes része funkcionális analfabéta, az iskolatáska nem lett könnyebb, a tanintézetek infrastruktúrája finoman szólva is fejleszthető. És ami szintén nem mellékes: a kisebbségi nyelven tanuló gyerekek számára kidolgozott román nyelv- és irodalomtanterven és a követelményeken is bőven van még mit finomítani, akárcsak a pedagógusképzésen. És még mennyi mindenen!
A reformhoz tartozna az is, hogy iskolai keretek közt részesüljenek a diákok szexuális és egészségügyi felvilágosításban – de erre is várni kell még. És a rendszer tökéletlenségéről tanúskodik az is, ami a minap történt: a jelek szerint Romániában még mindig lazán előfordulhat, hogy az óvás benyújtását követően a kisérettségin elért jegy varázsütésre 3-asról 8-asra emelkedik.
Mérsékelt kíváncsisággal várjuk, hogy a Művelt Románia projektről a napokban milyen további konkrétumokat fognak elárulni a fontos főbizottságokban tanácskozó illetékesek. Csak reménykedni lehet, de azt erőteljesen: hátha a több ezer órányi szakértői és politikusi agyalásnak lesz is kézzelfogható, a pórnép (értsük most ez alatt a diákságot, valamint a szülő- és pedagógustársadalmat) számára is érdemben érezhető eredménye. Amíg ez meg nem történik, addig a Művelt Románia csak üres szlogen marad, és magunkban pontosan tudjuk: egyelőre műveletlen.
Balogh Levente
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Rostás Szabolcs
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
Balogh Levente
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Balogh Levente
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
szóljon hozzá!