2010. szeptember 15., 10:312010. szeptember 15., 10:31
Egy alig négy-öt méterről, elemi erővel a kapu sarkába rúgott labda és annak eredményes, ám annál fájdalmasabb hárítása most valóra váltotta két évtizedes álmomat. Itt állok/ülök/fekszem a gólvonalról ugyan mentő, ám sínbe tett és gipszes fásliba csavart középső ujjammal és várom, hogy teljenek a percek, az órák, a napok, a hetek.
Unatkozni nincs időm, csak elmélkedni egészségtelen egészségügyi rendszerünkön és annak fájdalmait csillapítani próbáló miniszterünkön, aki valószínűleg az enyémhez hasonlóan nyugodt pillanatában eszelhette ki a betegszabadságon lévőket szobafogságra ítélő sürgősségi kormányrendeletét. Míg a hatóságok rajtaütésszerű ajtókopogását várom, azon elmélkedem, hogy miért kötelező otthon ülnie például annak a kismamának, akinek szüléséről nem csupán egy állítólag hamisítható orvosi papír tanúskodik, hanem a sétáltatásra szoruló kisbabája is.
Vagy miért van bérelt garzonszobájának fogságára ítélve az a beteg, akinek azelőtt egy nappal a plafonról lehulló jókora vakolatdarab törte be a fejét? Miért nem hagyhatja el nedves panellakását, és nem ugorhat le két héten keresztül egy-egy fél napra a sóbányába az az asztmával diagnosztizált polgár, akit éppen a penész juttatott ebbe a helyzetbe? És miért nem törhet ki a négy fal közül az az egyedülálló és csak magával társalgó ipse, akit kórházból való kibocsátásakor pszichiátere azzal engedett útnak, hogy mielőbb és kötelező módon váltson környezetet, és ne sínylődjék naphosszat otthon, a plafont nézve, különben bármelyik pillanatban ismét begolyózik.
Azt sem értem, miért kell tömbházlakása beüvegezett erkélyén, egy káposztáshordót és a kiteregetett fehérneműt kerülgetve, fel s alá járnia órákon keresztül annak a szívbetegnek, akinek kardiológusa a közeli parkban tett hosszas sétákat ajánlotta. Azért, mert a miniszter, az egészségügyi igazgató, a felülvizsgáló orvos, a munkáltató meg a szektorista nem hiszi el, hogy a betegszabadságon lévő beteg tényleg beteg? Na jöjjenek csak el hozzám, mert én úgy felmutatom nekik azt az ínszalag-szakadásos, sínbe tett és gipszes fásliba csavart középső ujjamat, hogy egyből rádöbbennek: nemcsak én vagyok beteg, hanem a sürgősségi rendeletük is.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.