Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Muszájünnep

2018. november 27., 18:252018. november 27., 18:25

2018. november 28., 11:582018. november 28., 11:58

Románia kényszeredetten készül megünnepelni századik születésnapját. Az ország úgy vág neki a december elsejéhez kapcsolódó rendezvénysorozatnak, mint egy öreg, megfáradt, saját magára és a világra egyaránt ráunt ember, aki számára a születésnap megülése sokkal inkább nyűg, mintsem ünnep.

A boldogulásukat külföldön kereső románok milliói egyáltalán nem tolonganak haza (ellentétben például az augusztus 10-ei kormányellenes tüntetéssel), hogy a nagyromán egyesülés „szülővárosában”, Gyulafehérváron vagy Bukarestben testközelből vegyenek részt az ünnepi programokon, de különösebben az itthoniakat sem hozza lázba a koszorúzásból, szoboravatásból, zászlólengetésből álló centenáriumi parádé.

A társadalom különböző szintjein tetten érhető apátia egyik oka kétségkívül a „fentről”, a politikusok részéről érkező üzenetben keresendő. Márpedig a romániai politikai osztály képviselői közül kevesen tettek azért az elmúlt évtizedekben, hogy a polgároknak ünnepelni legyen kedvük, vagy hogy egyáltalán büszkék legyenek a hazájukra, nemzeti hovatartozásukra. A többségi társadalom határtalan nemzeti érzületét és büszkeségét kidomborítani igyekvő megannyi felméréssel és hiedelemmel ellentétben a románok jelentős része nincs túl jó véleménnyel a fajtájáról, országáról, fájlalva a rengeteg elszalasztott lehetőséget. Ma már nagyon sokan vannak, akiknek – Sabin Gherman után szabadon – elegük lett Romániából. Annak is elsősorban abból a feléből, amelyet fullasztóan behálóz a korrupció, az urambátyám-rendszer, ahol a titkosszolgálatoknak a rendszerváltás után három évtizeddel is döntő befolyásuk van a politika alakulására, és ahol mindenki rezignáltan veszi tudomásul, hogy nem épülnek autópályák.

„Van-e mit ünnepelni egyáltalán?” – teszik fel a kérdést sokan a centenárium apropóján, és a tanácstalanság mögött ott bujkál az őszinte sajnálkozás, hogy a száz évvel ezelőtt kimondott egyesülés tényén kívül nincs túlságosan sok ok az ünneplésre. Románia külföldi megítélése csapnivaló, nemzetközi szinten vajmi keveset adnak a szavára, a bukaresti politikai osztály nemhogy nagy ívű országprojektek felvázolására, kidolgozására, de a rövid távú együttgondolkodásra is képtelen. A legfőbb narratíva pedig száz év elteltével ugyanaz az egységes és oszthatatlan nemzetállamról, amely se nem egységes, se nem nemzeti, de megosztottabb, mint valaha. Ami pedig egy évszázad elteltével is állandó, az a beteges Erdély-féltés, annak a szajkózása, hogy a magyarok fáradhatatlanul munkálkodnak a terület el- vagy visszacsatolása érdekében, ahogy tetszik.
Éppen ezért olyan hangulat járja át az egész centenáriumozást, hogy szeretne mindenki mihamarabb túl lenni rajta.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.