2011. november 03., 09:462011. november 03., 09:46
És ezeket a mutációkat az újságírók átörökítik az utódaikra, és vészesen sok módosult tudatú egyén kerül be a többi ártatlan közé. A homloklebenyben a szinapszisok sűrűségének vizsgálatát csak halálom után engedélyezem, így a kérdés, azt hittem, jó sokáig nyitva marad. Aztán onnan jött a válasz, ahonnan nem is gondoltam, nem a precíz kutatások néhány hibaszázalékos feldolgozásából, hanem az egyszerű, hétköznapi észlelésekből. Mert nincs más ésszerű magyarázat arra, hogy teljesen elferdül valaki valóságképe és értékrendje, mint az, hogy a hivatása megmódosítja nemcsak a percepcióit, hanem a tudatát, sőt a személyiségének alapvető vonásait is.
És nem csak a politikusokra gondolok. Este, amikor Zsófi verset ír, persze úgy, hogy nekem diktálja, majd meg is tanulja, és kiselőadást rögtönöz belőle, akkor eszmélek, hogy mennyi energiát fecséreltem arra, hogy ki mit nyilatkozik, hogy lereagálta-e az egyik politikus a másik baromságait, és hogy századszor mondtam, hogy jövőben drágulni fog a villany, ami biztos, hogy drágulni fog, mert ami elromolhat, el is romlik, de minek idegesítem én ezzel már most a többieket. És ragozzuk, hogy megszámlálták, megszavazták, eldöntötték, elrendelték, megemelték, megmondták, és azt hisszük, hogy ettől megváltozik a világ, és kétségbeesünk, hogyha valamiről lemaradtunk, hiszen még a végén felébredünk, hogy nélkülünk telik az életünk.
Aztán arra is rájöttem, hogy nem csak én vagyok tudatmódosult, nem csak az én szakmám okoz ártalmakat szakmailag. Rácsodálkozom, amikor egy-egy árnyalatnyi különbségen vitatkoznak a többiek, olyanokon, ami másnak soha, de soha fel sem tűnik. És ármányok szövődnek, ellenségek feszülnek egymásnak, pazarlódik a rengeteg energia és idő. Legutóbb egy cég azzal reklámozta projektjét, hogy a legkiválóbb szakemberei vesznek benne részt. Egyszerű marketingfogás volt, önmaga fényezése, és majdnem jól felrobbant miatta az addig jól működő, összeszokott csapat. Mert a projektben részt nem vevő többiek sértetten kérték ki maguknak, hogy mi alapján döntötték el, ki a legkiválóbb. Pedig ez rajtuk kívül senkinek eszébe sem jutott.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.