2009. december 17., 10:262009. december 17., 10:26
Aki pedig nem idős, vagy beteg, és el akar utazni, jobb, ha közeli kapcsolatot alakít ki a szomszédjával, mert szép kis büntetést hozhat az angyal, ha nem takarítja háza előtt a járdát. Hiába, néha már csak törvénnyel lehet rákényszeríteni minket arra, hogy házunk táján rendet tartsunk.
Ma reggel örültem először, hogy nincs autóm, a lépcsőházból kilépve kellemes téli táj fogadott – már ami az ötven négyzetméteres zöldövezetet illeti – a parkolóban pedig munkába induló emberek ásták ki kocsijukat a hó alól. Boldogan hallgattam a friss hó ropogását, amíg ki nem értem a főútra.
Ott már jelentkezett a tipikusan városi kép: megolvadt, sáros lé mindenütt, ami csúszik, vizes, koszos, és lehetetlenség, hogy az autók ne fröcsköljenek le. Erőt vettem magamon, s eldöntöttem, hogy akkor sem mondok le a hó nyújtotta jóérzésről, s a fák tetejét bámulva örültem a felidézett emlékképeknek: disznóvágáskor vérfoltok a fehér havon, szánkózás után a kályha melege, a sárga gumicsizmám, amit akkor is hordtam, mikor már szorított, mert az csúszott a legjobban.
Ehelyett a hírek lesújtóan jellemzik a hó érkezését: útlezárások, késések, dugó, influenza, áramszünet. Még mindig nem tudjuk kezelni a saját fejlődésünket. Ha nem lenne annyi autó, nem lenne dugó, nem kéne megyénként 90 hókotró, ami így sem birkózik meg a feladatával, nem kéne sarat formálni a tiszta, friss hóból. De hát a kényelmünk nagy, inkább félórát tökölünk az autóval, míg elindulunk, aztán két órát csúszkálunk át a városon, s mindezt naponta kétszer.
Egy mese jut eszembe, talán Móra Ferenccé, ami a kíváncsi hópelyhekről szól. Úgy gondolták, hogy a kivilágított városban talán székkel is megkínálják, hintóba is ültetik. De másnap délre locspocs lett a hóból, kupacba rakták, s a mocskos hordalékot kivitték a városból, az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt, ragyogó fehéren.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.