Mikulás-bőség

Derekasan küzdünk a bőség zavarával. Derekasan, de nem túl sikeresen, és a bőség diadalmas vigyorral gyűr maga alá. A legnagyobb áldozat Zsófi, de szerencsére zsenge öt és fél évével nem bonyolódik olyan mély elemzésekbe, hogy észrevegye: csatát veszített.

Bíró Blanka

2011. december 15., 09:002011. december 15., 09:00

 Így egyszerűen hagyja, hogy áramoljon át rajta a fogyasztói társadalom minden sallangos üzenete, filozofikus nyugalommal közli, hogy kis szíve hő vágya saccperkábé minden, amit a reklámokban, kirakatokban, a szomszédban, a barátnőknél vagy a világon bárhol meglát. Nem neked kell megvenned, nyugtatja szemmel láthatóan a bőség mellett még a sötét pánikkal is küzdő szüleit, majd megírom a Mikulásnak, az Angyalnak, a Fogtündérnek, a krampusznak, a húsvéti nyúlnak, s majd utolsó aduászként beveti: vagy szólok a nagymamának.

Mi pedig megvívjuk a csatákat önmagunkkal, hogy egyetlen gyermekünk kívánságainak teljesítése és a valódi értékekre nevelése között hol lehet az egyensúly, majd megvívjuk ugyanazt a csatát egymással, mert mindketten más eredményre jutottunk a saját csatánk során. Bevallom, nekem van lágyabb szívem és kevesebb elvem, meg nem is vagyok annyira zord harcos, sokkal kényelmesebb, ha gyorsan megkötöm a kompromisszumot, és megnyitom a pénztárcámat. Akkor is , ha tudva tudom, Zsófi legtöbbször az áhított játék dobozával játszik önfeledten.

Persze Zsófi mindebből mit sem sejt, „Kis karácsonyt” dúdolgatva, rajzolgatja éppen azt a gombot, ami meggyőződése szerint a kariókásdobozon kell legyen, azt megnyomva nyílik majd ki. A kariókásdobozt le sem rajzolja, ezzel jelezve, hogy voltaképpen a gomb a fontos. Aztán a felhőtlen készülődés közepette Zsófit akkor gyűrte le a bőség, amikor nem is várta, Mikuláskor. Mert reggel óvodába menet két Mikulást is láttunk a parkban, gondterhelten loholtak, látszott még rengeteg intéznivalójuk van.

Majd az óvodába is megérkezett Szent Miklós, és adott narancsot meg nápolyit. Aztán apával elmentek a színházba koncertre, hogy anya addig pöpecítse a házat a Jóságos fogadására, és láss csodát, a színházba is bebattyogott a Mikulás, piros almát és ezüstdiót osztogatott. Majd az árkosi közösségi házban a „fészekrakó” Mikulás adott feliratos pólókat. És erre Zsófi besokallt: Melyik az igazi? – szögezte nekem a megválaszolhatatlan kérdést. Jobb lett volna, ha csak ülünk otthon, meggyújtjuk a gyertyát, mesét olvasunk, és várjuk szép nyugodtan, hogy eljöjjön hozzánk, mondta Zsófi rezignáltan.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott
2025. április 29., kedd

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Na de mi következik az államfőválasztás után?
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Ferenc, a „magyaros” pápa
Ferenc, a „magyaros” pápa
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 23., szerda

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak

Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak
2025. április 18., péntek

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Árad a cián
Árad a cián
2025. április 18., péntek

Árad a cián

2025. április 17., csütörtök

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket

Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket
2025. április 16., szerda

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése

Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése
2025. április 11., péntek

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.

Szösszenet a választási kínálatról
Szösszenet a választási kínálatról
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

2025. április 06., vasárnap

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás

Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás