Mikor a nyeremény visszacsap

Nehogy még egyszer ott vásároljunk, mondja Zsófi rettegve az egyik raktáráruház nevét, ahova különben sem járunk szívesen. Zsófi amúgy sem bírja a hétvégi nagybevásárlásokat, a falusi kisbolt nála a nyerő, mert hamar túl van rajta, de azért becsempészheti a kosárba az éppen aktuális kedvencét.

Bíró Blanka

2012. július 18., 10:202012. július 18., 10:20

Akkor is meglepő, hogy a szupermarket említésekor a rémülettől nyitja tágra a szemét, de hamar kiderül, hogy mi a pánik oka: Zsófi attól fél, hogy el kell mennie moziba, ő pedig nagyon jól tudja, hogy a románra szinkronizált filmből nem ért egy kukkot sem.

Adnak egy matricát, érted anya, és ha 24 alkalommal odamegyünk vásárolni, kigyűl a 24 matrica, és akkor el kell mennem megnézni a Jégkorszakot, de mit tegyek, hiszen egy szót sem fogok érteni belőle, firtatja kétségbeesetten, közben a szeme sarkából pedig azt fürkészi, miként szabadulhatna meg az átokként ránehezedő egyetlen matricától, ami a román mozis kálvária első lépését jelenti számára.

És így csap bumerángként vissza az ügyfélcsalogató stratégia, és megígérem Zsófinak, hogy ezentúl messze elkerüljük az üzletet, amelyik arra kényszerítené gyermekemet, hogy végignézzen egy olyan filmet, amiből nem ért semmit. Az ígéret betartása nem esik nehezemre, hiszen jól emlékszem, mennyire leborzasztott a gondolat, hogy egész életemben Hariburut kell ennem.

Mert volt egy olyan reklám, hogy ha szerencsés vagyok, ez lesz a főnyeremény. Na ne! Pedig Zsófi nagy fogyasztó, jó úton halad a plázacicaság felé, például szívesen cipeli a reklámszatyrokat, mert szerinte akkor úgy néz ki, mintha minimum születésnapja volna. De az is mély nyomot hagyott bennem, amikor elkeseredetten zokogott egy másik áruház kockakövén ücsörögve, és senki sem sejtette, hogy én, a szívtelen anya, nem neki kellene megvásároljak valami hőn áhított bóvlit, hanem magamnak a plüss-otthonkát, amit a gyermek már rég kinézett nekem.

Mert Zsófi a reklámban úgy látta, hogy abban pihepuhák az anyukák, és megsokszorozódik a gyermeki élvezet, ha egy ilyent viselő anyához bújhatnak oda. És Zsófi nem értette, miért vagyok megátalkodott, és miért hajtogatom makacsul, hogy engem a püspöklila bolyhos csodától egyszerűen ráz a hideg, és anélkül is ezentúl is ugyanolyan fészekmeleg lesz minden összebújásunk. Lehet, mégis megnyeretem vele a Jégkorszakot, hogy megértse!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya