Mikor a nyeremény visszacsap

Akkor is meglepő, hogy a szupermarket említésekor a rémülettől nyitja tágra a szemét, de hamar kiderül, hogy mi a pánik oka: Zsófi attól fél, hogy el kell mennie moziba, ő pedig nagyon jól tudja, hogy a románra szinkronizált filmből nem ért egy kukkot sem.

Adnak egy matricát, érted anya, és ha 24 alkalommal odamegyünk vásárolni, kigyűl a 24 matrica, és akkor el kell mennem megnézni a Jégkorszakot, de mit tegyek, hiszen egy szót sem fogok érteni belőle, firtatja kétségbeesetten, közben a szeme sarkából pedig azt fürkészi, miként szabadulhatna meg az átokként ránehezedő egyetlen matricától, ami a román mozis kálvária első lépését jelenti számára.

És így csap bumerángként vissza az ügyfélcsalogató stratégia, és megígérem Zsófinak, hogy ezentúl messze elkerüljük az üzletet, amelyik arra kényszerítené gyermekemet, hogy végignézzen egy olyan filmet, amiből nem ért semmit. Az ígéret betartása nem esik nehezemre, hiszen jól emlékszem, mennyire leborzasztott a gondolat, hogy egész életemben Hariburut kell ennem.

Mert volt egy olyan reklám, hogy ha szerencsés vagyok, ez lesz a főnyeremény. Na ne! Pedig Zsófi nagy fogyasztó, jó úton halad a plázacicaság felé, például szívesen cipeli a reklámszatyrokat, mert szerinte akkor úgy néz ki, mintha minimum születésnapja volna. De az is mély nyomot hagyott bennem, amikor elkeseredetten zokogott egy másik áruház kockakövén ücsörögve, és senki sem sejtette, hogy én, a szívtelen anya, nem neki kellene megvásároljak valami hőn áhított bóvlit, hanem magamnak a plüss-otthonkát, amit a gyermek már rég kinézett nekem.

Mert Zsófi a reklámban úgy látta, hogy abban pihepuhák az anyukák, és megsokszorozódik a gyermeki élvezet, ha egy ilyent viselő anyához bújhatnak oda. És Zsófi nem értette, miért vagyok megátalkodott, és miért hajtogatom makacsul, hogy engem a püspöklila bolyhos csodától egyszerűen ráz a hideg, és anélkül is ezentúl is ugyanolyan fészekmeleg lesz minden összebújásunk. Lehet, mégis megnyeretem vele a Jégkorszakot, hogy megértse!