2010. június 24., 10:202010. június 24., 10:20
Közvetett módon tehát a Mohács óta tartó, úgynevezett megnyomorító történelem, a lehangoló élmények sorozata röpített bennünket az öngyilkosságok terén a világélvonalba. Ezt a rossz vonulatot látszanak most „segíteni” a bejelentett, közvetlenül főleg a nyugdíjasokat és közalkalmazottakat sújtó, közvetett módon pedig senkit sem kímélő, de leginkább a pálya-, egyáltalán önálló életet kezdő fiatalokat hátrányosan érintő intézkedések. Hatványozottan áll ez a Székelyföldön, ahol az országos átlag kétszeresét jelző öngyilkossági mutatók egyenesen ijesztőek.
Pedig – ugyancsak szakemberek állítják – az öngyilkosság, illetve az arra való hajlam nem magyar sajátosság, nem néplélektani jelenség, még csak nem is ősi turáni átok, hanem az osztrák és német kultúrából nem is olyan régen átvett, főleg az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaiban „gyakorolt” problémamegoldó módozat. Ha viszont abból az orvostudomány által tisztázott alapállásból indulunk ki, miszerint az öngyilkosok életproblémái nem különböznek azokétól, akiknek eszük ágában sincs önkezükkel véget vetni életüknek, akkor bizonyára nem az emésztő gondokkal, hanem azok kezelési módozataival lehet a probléma, ami már gondolkodásmód függvénye.
Ennek (ki)alakulásában mindennek szerepe van, amit az adott, esetünkben a magyar nép kultúrájához tartozik, s csak kettőt ragadok ki belőle: a közgondolkodást alapvetően befolyásoló irodalmunk és sajtónk mindent elsiratott és -jajongott már, amit el lehetett, sőt sokkal többet is, és a jelek szerint nem azok a példák mutatkoznak ragadósaknak, amelyek egy, akár egyetlenegy szalmaszálat is felmutatnak a nehézségek túléléséhez. A Biblia betűjét, hogy tudniillik: Ne félj! és Kós Károlyék pozitív hozzáállásra és cselekvésre buzdító Kiáltó szavát mindennap háttérbe szorítják a hangyaszorgalommal kimondott és leírt soros jajveszékeléseink, miszerint itt a világ vége. Ezzel az erővel – ha nincs nekünk – nem ártana másoktól eltanulni az igazi élni és győzni akarást. Nem szégyen. De annál hasznosabb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok