2012. január 16., 09:052012. január 16., 09:05
Mármint a számtalan és névtelen fogyasztó számára kellemetlen, hisz azok, akik a szálakat húzogatják, azoknak kellemesen bizsergető érzés lehet, ahogy pénztárcájuk minden különösebb erőfeszítés nélkül elkezd dagadozni. Hogy miről is van szó? Mindannyian tudjuk: november közepe táján ilyen vagy olyan ürüggyel emelkedni kezdenek az élelmiszerárak. Nem szándékosan, attól isten mentsen, nem, országlóink nem akarnának ilyet tenni, de az a rengeteg fránya külső körülmény akarva-akaratlanul begyűrűzik.
A legutóbbi években a varázsszó a válság volt: hatalmas, széles válla minden terhet elbírt, rá lehetett pakolni a legkülönbözőbb ürügyeket is. Egyszóval: novemberben nő a hús- és tejtermékek ára, egy kicsit a kenyéré is, meg még ezé-azé, ami az ünnepi készülődésekhez elengedhetetlen – miközben azt mondogatják, hogy több emelésre semmiképpen sem kell számítani. Aztán januárban bejelentik, ők megpróbálták, de… Szóval így megy ez már egy ideje, ismerjük mindnyájan. Az idén viszont – feltehetőleg a kampány előszeleként – olyan számbűvészetet is bemutattak, ami kimerítette a pofátlanság legrészletesebb meghatározását is: a hír úgy szólt, hogy az uniós országokban élen járunk az élelmiszer olcsóságában. És következett a lista, a cinizmus csúcsát pedig a luxemburgi viszonyszám jelentette.
Aki nem gondolt a számok mögé, az akár csodálkozhatott is volna, hogy lám-lám, még a paradicsomi Luxemburg is csak úgy kullog mögöttünk. Mivel a jövedelmek szóba sem kerültek, kizárólag csak a kiadások. Hogy ott két számjegyű szorzóval többet tesz zsebre az egyszerű halandó, az nem derült ki. Valaki vagy valakik aztán csak szólhattak a legmélyebb szegénységet sikerként kommunikálókra, hogy azért ezt mégse, nem mindenki tompa és tudatlan, ekkora hazugság már felér egy gyilkossággal. Elcsitultak hát ezek az összehasonlítgató statisztikák, a százalékok és viszonyszámok – maradtak viszont a lassan, de annál biztosabban felfelé kúszó árak.
És a bizonyság, hogy kampány ide vagy oda, 2012-ben sem várhatunk semmivel jobbat, mert a „mieink” hiába is törekednek a maximálisan jóra, a válság nem vesz róluk tudomást. Az csak gyűrűzik, gyűrűzik – esze ágában sincs visszafordulni, vagy legalábbis megtorpanni bár egy kicsit.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.