2012. augusztus 23., 02:242012. augusztus 23., 02:24
Neki a határokat húzogatták a feje fölött, az én mediterrán fílingemről a köztéri növényzetet sem kímélő rongyrázó divatozás gondoskodik. A minap ugyanis néhány tömbház közé szorítva egy lilás rózsaszín virágú fa láttán kibukott belőlem: nyár vége felé? Hát ez súlyos időzavar! De hamar felvilágosítottak, hogy nem a fával, hanem velem van baj, ez ugyanis ama híres mimózafa. A délvidéki? Az, az. És hogy kerül ez ide, a házak közti térségbe? Van ez már máshol is, kertekben például. Na tessék! És rögtön eszembe jutott a négy év előtti fájdalmam, amikor a központi üde zöldövezetből a pénzszórási/-mosási kedv pillanatok alatt kiirtotta a tujákat, helyükbe a versailles-i parkra hajazó valamiféle csavart bokrokat rakva, de az elfelejtett öntözőcsövek mián – ha jól emlékszem –, alig két hét múlva kiszáradt az egész, és a kukában találta meg méltó helyét. A tizenöt évvel ezelőtti júliusi jégvihar is milyen jó ürügy volt, hogy annyi és annyi gyönyörű nyárfát kivágjanak, magasba törő tökélyük pedig ne zavarhassa többé némi földközelben járó helyi potentát látókörének szárnyalását. S az én gyerekkorom Főutcáját mindkét oldalon szegélyező fasor? Ami ugyebár senkit nem akadályozott az irodalomban is több rendben megörökített kora esti váradi korzózásban? A faládákba, forgáccsal álcázott földbe biggyesztett növények viszont?! Se árnyékot, se illatot nem szolgáltatnak, igaz, hogy trendinek állítólag trendik. Az idős, beteg gesztenyefák helyett diócsemetéket ültetnek, a hársak helyett nem tudom mit, s a kora nyarat jelző akác- és jázminillatnak is befellegzett. Nem tudom, van-e még egyáltalán Váradon akácfa, de a környékünkön már biztos nincsen, s a valaha létező gyönyörű jázminbokorsorok is mind eltűntek. Bánthattak egyes szaglószerveket, vagy a fehér virágözönre voltak allergiásak a pusztítók – mindegy, az időt úgysem lehet visszafordítani. Most már csak arra várok, hátha sikerül valakinek – mondjuk egy merész uniós projekttel – a Köröst összekötnie a Földközi-tengerrel, hogy a mimózafa tövében üldögélve végre teljes lehessen a mi váradi mediterrán fílingünk is.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.