2009. január 08., 22:102009. január 08., 22:10
Amúgy tényleg dolgoznak, majdnem látástól vakulásig, épül s szépül a kommunitás, csak a turáni átok vagy mi a fene ne volna, mert akkor már rég túl lennének az ivóvízvezetéken, a csatornázáson, a kis múzeum s a kultúrterem is megvolna, s talán a könyvtár is. Nem az, amelyikben kerek és dugaszolt kötetekből lehet lapozgatni, mert az már régesrég s olyan jól üzemel, hogy mindennapra esik legalább egy találkozó az olvasókkal. Karácsony körül a nyomda is munkához látott, úgyhogy rövid, párperces novellákban sincs hiány. Szóval, ha jobban összefognának, ejsze még gáz is volna, bár ez utóbbi azért az orosz–ukrán perpatvar miatt a jelek szerint mégsem a legjobb megoldás.
Szóval élnek s duzzognak. Az egyik azért, mert amikor a tavaly nyáron a komájától kölcsönkérte volna a kaszát, hogy a kiskertben levágja a szénafüvet, amaz nem adta. Mondván, hogy őneki a gyümölcsösben kell vágnia, s ne haragudjon, mert nem adja. Elsőre nem is lett volna semmi baj, sem duzzogás, csak az történt, hogy az asszonya megleste: a koma valóban kiment-e kaszálni a gyümölcsösbe, s kiderült, hogy a bodega előtt belé van kapaszkodva egy dobozos sörbe egy rögtönzött, alig néhány fős, de kitartó olvasótalálkozón. Tehát nem mondott igazat, mert nem ment a gyümölcsösbe, mindezt csak ürügyként mondta, hogy a kaszát ne kelljen odaadnia. Ezt nem hitték volna róla, a dolog mindenesetre egy kicsit rosszul esett, s azóta megromlott a viszony.
A másik azért sértődött volt meg, mert amikor az ősszel meghozták az erdőről a tűzifáját, mind mustrálgatta a rakományt, mondván, hogy azon ejsze nincs annyi köbméter, mint amennyit a bárcára feltüntetett az erdész. Hanem kevesebb. Hiába mondta neki a fuvaros, hogy jóember, gyere, mérjük le cóstokkal, mert abból egyetlen forgácsnyi sem hiányozhat. Hát évek óta hordom a fát a faluba, soha senki nekem ilyent nem mondott, rólam ilyent nem feltételezett, s te is jól ismersz! Nem és nem. Hogy a fuvaros összejátszik az erdésszel, egyik szekérről egy szálat, a másikról még egyet, ma kettőt, holnap még kettőt, s így gyűl szépen össze a feketefuvar. Aminek az árán az erdésszel osztoznak. A tűzifáját nézegető s keveslő atyafi szerint. A fuvaros szerint a másik egyszerűen irigyli, hogy nekik sikerült levakoltatniuk a nyáron a ház elejét, neki pedig nem. S addig s addig, hogy harag lett belőle.
A legények azért durcásak, mert az ősszel ki akarták bérelni a kultúrház kicsi termét, hadd búcsúztassák el a legénységtől megválni készülő cimborájukat, de a tanács nem adta. Azazhogy egyik része adta volna, azzal a kikötéssel, hogy a tüzelőt hazulról hozzák, nem törnek össze semmit, sem bútort, sem ablakot, a mulatság végeztével mindent úgy hagynak, ahogy kaptak, az asztalokat s a székeket szépen viszszarakják a helyükre, a termet kiseprik, a cigarettacsikkeket nem dobálják szét, a nőszövetség edényeit és evőeszközeit elmosogatják, s a villanyfogyasztás fejében az udvart kitakarítják. A legények bele is egyeztek, de az alkura mégsem foghattak kezet, mert a tanács másik része, hogy nem lehet. Nem adnak semmit, mert a tavalyi szüreti bál után sem maradt más csak szemét, szanaszét, a székeket sem rakták helyre, ráadásul kettőnek kitörték a lábát, de hogy ki tette, az sohasem derült ki, mert a kárnak nem szokott gazdája lenni. Úgyhogy nem és nem, jól ismerik ők a mai fiatalokat. Bezzeg az ő idejükben… Úgyhogy ebből is morgolódás s duzzogás lett: a legények a tanácsra, amiért nem kapták bérbe a termet, a tanács egyik része a másikra, amiért amaz nem értett egyet emezzel.
Egyszer egy arra járó azt mondta volt nékik: nem tart ő sem az egyik, sem a másik párttal, hanem mindenkivel. Kicsit furcsán néztek rá, hogy ezt hogy lehet. Ilyent csak az mondhat, akinek hiányzik az egyik kereke. Vagy eggyel több van. Ember, maga miféle bolondokat beszél?… Vagy nem magyar?…
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.