„A csapat nevében egyet megígérhetek: ez csak a kezdet, jövő nyáron olyat csinálunk, ami felejthetetlen lesz!” – zárult a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának örömittas beszéde, amelyet a vezérszurkolók közé felmászva, a B-középben mondott vasárnap, a Montenegró ellen megnyert utolsó, a csoportelsőséget bebiztosító Európa-bajnoki selejtező után. És bizony most úgy érzi sok-sok millió magyar focidrukker, hogy nem csak a pálinka beszélt belőle (amit karszalagviselő elődjéhez, a visszavonult Szalai Ádámhoz hasonlóan legurított a szurkolók gyűrűjében).
„Meglátjuk, nem vagyok jövőbe látó. Csinálunk valami olyat, amire mindenki büszke lesz, örökre” – magyarázta Szoboszlai kicsivel később az „ígéretre” visszakérdező riporternek. Hogy akkor mégis mi történhet, mire számítsunk a jövő évi németországi kontinensviadalon? Hol kezdődik az a teljesítmény, mi az az eredmény, ami már felejthetetlen? Továbbjutás a csoportból? Legjobb hány: nyolc, vagy talán négy, neadjisten döntő?! Igazából most teljesen mindegy, mellékes, nem számít.
Ennél sokkal fontosabb az a hit, bizalom, feltétlen támogatás, ami a magyar válogatottat övezi, és ami eddig sohasem látott önbizalmat, bátorságot ad a nemzeti csapat jelenlegi, modern kori játékosainak is.
Akik jó ideje nemcsak a legnehezebb időkben is kitartóan mellettük álló kevesek buzdítását élvezik, hanem évek óta megnyerték a válogatottnak a mindig kétkedők, rosszmájúskodók zömét is, sőt immár a nemzetközi elismerést is kivívták a piros-fehér-zöld tizenegynek. Kezdve a „jégtörő” 2016-os Eb-szerepléssel, ahol a még Bernd Storck által irányított együttes – többek között a későbbi győztes Portugáliát a kieséssel ijesztgetve – csoportelsőként zárt, és csak a nyolcaddöntőben állították meg. Hogy aztán a magyar válogatott – immár Marco Rossi vezérletével – elképesztő produkciót nyújtson a 2021-re halasztott torna „halálcsoportjában”. Akárcsak később a Nemzetek Ligája hihetetlen erősségű elitkvartettjében, amelyben Anglia és Németország is gyengébbnek bizonyult, az olaszok pedig csak az utolsó fordulóban kerekedtek felül.
Az Európa-bajnoki címvédő talján együttes tavaly szeptemberi budapesti sikere az utolsó, amely vereségként szerepel Magyarország eredménysorában. Ez pedig azt jelenti, hogy a Rossi-csapat nem talált legyőzőre 2023-ban. Hogy mekkora megvalósítás ez?
Elég csak annyi mondani, hogy ilyenre legutóbb 1976-ban volt példa. De ha ez sem elég meggyőző, gyorsan tegyük hozzá: a 12 mérkőzés óta tartó jó sorozat egyedülálló Európában, a világon pedig jelenleg csak Algéria és Kolumbia tud magáénak ennél hosszabb veretlenségi szériát.
Szintén beszédes adat, hogy az egyenes ágon, azaz pótselejtező nélkül kivívott kijutás egy nagy tornára legutóbb az utolsó „nagy magyar csapatnak”, az 1986-os világbajnokságon szerepelt együttesnek sikerült.
Bár a mostani selejtezősorozatban a magyar fociválogatott többször „beleszürkült” a mezőnybe – Montenegró, Litvánia és a hosszabbításban biztos Eb-szereplést érő öngólt „adományozó” Bulgária vendégeként is –, a Rossi által továbbra is jobb csapatnak tartott Szerbia elleni két bravúr gyakorlatilag bebiztosította a németországi jelenlétet. Hab a tortán a vasárnapi diadal, amely – gálameccs ide vagy oda – nagy téttel bírt, hiszen a csoportelsőség jóval kedvezőbb rangsorolást, második kalapos beosztást garantál a december 2-ai Eb-csoportsorsoláson. Amiről tudjuk, milyen fontos, hiszen a mostani selejtezőknek kiemeltként vághattunk neki, így inkább belefértek a gyengébb teljesítmények a viszonylag szerényebb képességű ellenfelekkel szemben.
Itt fontos újra elmondani: az Eb-selejtezős kiemelés a sokak által leírt, edzőmeccssorozatnak titulált Nemzetek Ligájának, jobban mondva a sorozatban kiváló csapatokkal szemben nyújtott elképesztő teljesítménynek köszönhető. Ami egy olyan úton indította el a magyar válogatottat, amely óhatatlanul felfelé visz, csak erő legyen a mászáshoz. Az pedig bizony megvan. Az egyre több, európai topbajnokságban edződő futballistákhoz továbbra is fel tudnak nőni a gyengébb külföldi vagy a magyar bajnokságban játszó labdarúgók, miközben évtizedek óta nem látott magyar világsztár „cseperedik fel” a szemünk előtt.
A 23 éves Szoboszlai Dominik 2016-ban még túl fiatal volt ahhoz, hogy az akkori Eb-szereplést kiharcoló felnőtt válogatottba kerüljön, de éppen abban az évben igazolta le a Salzburg, és akkortájt már felkerült egy-egy nemzetközi „csodagyereklistára” is.
A nagyválogatottban 2019-ben mutatkozott be, fejlődéstörténete pedig szorosan összefügg a nemzeti csapatéval.
Nem véletlen, hogy a „nagy öreg”, a tavaly éppen az olaszok elleni utolsó vereséget követően visszavonult Szalai Ádám neki adta át a csapatkapitányi karszalagot.
Annak a Szoboszlai Dominiknak, aki azóta minden idők legdrágább magyar játékosaként egy sztárcsapathoz, a Liverpoolhoz szerződött, és ott is azonnal alapemberré vált. Szoboszlai Dominiknak, aki csapatkapitányként még nem kapott ki a magyar válogatottal, és aki ráadásul vasárnap világklasszis teljesítményt nyújtva, pazar találatokkal vette ki részét az Eb-kijutást csoportelsőséggel megkoronázó utolsó idei sikerből. De ez ugye még csak a kezdet...
Eközben „papíron” a magyarokéhoz hasonló helyzetben van a román labdarúgó-válogatott is, amely jelenleg veretlenül vezeti csoportját, és az utolsó fordulóban, kedden este hazai pályán a csoportelsőséget is kiharcolhatja legalább egy döntetlennel. Annyi a különbség, hogy az ellenfél a közvetlen rivális Svájc, amely egy győzelemmel megelőzi vendéglátóját.
De igazából nem csak ennyi a különbség.
Bár sokatmondó, hogy miközben Magyarország a Nemzetek Ligája elitmezőnyében brillírozott, Románia a másodikból kiesett a harmadik vonalba, elméleti játékerőbeli összevetésbe talán nincs minek bocsátkozni. Hiszen ismerjük egy magyar–román meccs töltetét: függetlenül a formától, FIFA-rangsortól, ezer nyilatkozattól, az örök riválisok párharca mindig akkor, a pályán dől el (legközelebb talán éppen a németországi kontinensviadalon...).
A legfőbb, szembeütköző eltérés a trikolórok romániai megítélésében, a szombaton Izrael ellen kiharcolt, Eb-részvételt érő siker belső fogadtatásában, megélésében van. Elég beleolvasni az egyik vezető bukaresti sportportál véleményanyagaiba, amelyek az egyébként éppen Magyarországon, Felcsúton aratott győzelem után születtek. A tollforgatók kénytelen-kelletlenül szórják fejükre a hamut, miután korábban annyit szidták a csapatot, az edzőt, a játékosokat, amely, akik nyolc év szünet után végül mégis kijutottak a nagy tornára. De olyan is akad köztük, aki nem hajlandó elnézést kérni, és most is vállalja: igenis rossz (volt) a válogatott, csak most, Izrael ellen mutatott értékelhetőt.
És közben azt is sugallják: jaj, mit kap majd Edward Iordănescu szövetségi kapitány, ha leégnek Németországban...
Tény, hogy a román válogatott végigbukdácsolta a selejtezősorozatot, és sokszor csak a szerencsének köszönhetően szerzett pontot a kiírás egyik, ha nem a leggyengébb csoportjában, ahol a favorit Svájc nagyokat botlott, az eredetileg a második hely megszerzéséért vívott harcban legfőbb riválisnak tartott, de immár háborúban álló Izraelben pedig most messze nem a futball a legfontosabb. Romániának ma nincsenek igazán nagy sztárjai, nincs topligákban, európai élcsapatokban játszó keménymagja, gerince, és a hazai bajnokság színvonala sem adhat okot bizakodásra. De hogy ennyire ne tudjanak örülni egy Eb-részvételnek, amely azért ugye nem mindennapos?!
Mondják, hogy a szurkolók, újságírók, a futballban érintettek mind-mind sokkal jobbhoz vannak szokva, ezért nem tudnak örülni egy kínkeserves kijutásnak: felgyűlt a sok-sok csalódás, elégedetlenség, frusztráció, mindenki csak csóválja, fogja a fejét, rázza az öklét a maiak láttán, mindenkit ostoroznak és szidnak, már nem hisznek, nem bíznak. Hiszen nincsenek még olyan messze az „aranygeneráció” és a közvetlen utódok nagy menetelései, amelyekhez képest ez a válogatott „sehol sincs”.
Ugye, ismerős?
Pedig a magyar válogatott három évtizedes nagy böjtjéhez viszonyítva „igazán semmiség” nyolc év román kihagyás, főleg így, hogy biztosan megszakad. Bármi is lesz a Svájc elleni ki-ki meccs eredménye, a román szurkolók, újságírók, sportvezetők jobban tennék, ha azt értékelnék, ami van, és akkor egészségesebb légkörben lehetne erre tovább építeni: hittel, bizalommal.
Tehát akkor se keseredjenek el, ha esetleg kikapnak Svájctól, és így nem a második, hanem alsóbb értékcsoportból várják majd az Eb-sorsolást. Mert attól még tárt karokkal várja őket a németországi torna, ahol ez esetben már egyazon csoportba kerülhetnének a magyarokkal is. Aminek mi ezúttal kifejezetten örülnénk.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.