Magyar meghívó a románoknak

„A csapat nevében egyet megígérhetek: ez csak a kezdet, jövő nyáron olyat csinálunk, ami felejthetetlen lesz!” – zárult a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának örömittas beszéde, amelyet a vezérszurkolók közé felmászva, a B-középben mondott vasárnap, a Montenegró ellen megnyert utolsó, a csoportelsőséget bebiztosító Európa-bajnoki selejtező után. És bizony most úgy érzi sok-sok millió magyar focidrukker, hogy nem csak a pálinka beszélt belőle (amit karszalagviselő elődjéhez, a visszavonult Szalai Ádámhoz hasonlóan legurított a szurkolók gyűrűjében).

„Meglátjuk, nem vagyok jövőbe látó. Csinálunk valami olyat, amire mindenki büszke lesz, örökre” – magyarázta Szoboszlai kicsivel később az „ígéretre” visszakérdező riporternek. Hogy akkor mégis mi történhet, mire számítsunk a jövő évi németországi kontinensviadalon? Hol kezdődik az a teljesítmény, mi az az eredmény, ami már felejthetetlen? Továbbjutás a csoportból? Legjobb hány: nyolc, vagy talán négy, neadjisten döntő?! Igazából most teljesen mindegy, mellékes, nem számít.

Ennél sokkal fontosabb az a hit, bizalom, feltétlen támogatás, ami a magyar válogatottat övezi, és ami eddig sohasem látott önbizalmat, bátorságot ad a nemzeti csapat jelenlegi, modern kori játékosainak is.

Akik jó ideje nemcsak a legnehezebb időkben is kitartóan mellettük álló kevesek buzdítását élvezik, hanem évek óta megnyerték a válogatottnak a mindig kétkedők, rosszmájúskodók zömét is, sőt immár a nemzetközi elismerést is kivívták a piros-fehér-zöld tizenegynek. Kezdve a „jégtörő” 2016-os Eb-szerepléssel, ahol a még Bernd Storck által irányított együttes – többek között a későbbi győztes Portugáliát a kieséssel ijesztgetve – csoportelsőként zárt, és csak a nyolcaddöntőben állították meg. Hogy aztán a magyar válogatott – immár Marco Rossi vezérletével – elképesztő produkciót nyújtson a 2021-re halasztott torna „halálcsoportjában”. Akárcsak később a Nemzetek Ligája hihetetlen erősségű elitkvartettjében, amelyben Anglia és Németország is gyengébbnek bizonyult, az olaszok pedig csak az utolsó fordulóban kerekedtek felül.

Az Európa-bajnoki címvédő talján együttes tavaly szeptemberi budapesti sikere az utolsó, amely vereségként szerepel Magyarország eredménysorában. Ez pedig azt jelenti, hogy a Rossi-csapat nem talált legyőzőre 2023-ban. Hogy mekkora megvalósítás ez?

Elég csak annyi mondani, hogy ilyenre legutóbb 1976-ban volt példa. De ha ez sem elég meggyőző, gyorsan tegyük hozzá: a 12 mérkőzés óta tartó jó sorozat egyedülálló Európában, a világon pedig jelenleg csak Algéria és Kolumbia tud magáénak ennél hosszabb veretlenségi szériát.

Szintén beszédes adat, hogy az egyenes ágon, azaz pótselejtező nélkül kivívott kijutás egy nagy tornára legutóbb az utolsó „nagy magyar csapatnak”, az 1986-os világbajnokságon szerepelt együttesnek sikerült.

Bár a mostani selejtezősorozatban a magyar fociválogatott többször „beleszürkült” a mezőnybe – Montenegró, Litvánia és a hosszabbításban biztos Eb-szereplést érő öngólt „adományozó” Bulgária vendégeként is –, a Rossi által továbbra is jobb csapatnak tartott Szerbia elleni két bravúr gyakorlatilag bebiztosította a németországi jelenlétet. Hab a tortán a vasárnapi diadal, amely – gálameccs ide vagy oda – nagy téttel bírt, hiszen a csoportelsőség jóval kedvezőbb rangsorolást, második kalapos beosztást garantál a december 2-ai Eb-csoportsorsoláson. Amiről tudjuk, milyen fontos, hiszen a mostani selejtezőknek kiemeltként vághattunk neki, így inkább belefértek a gyengébb teljesítmények a viszonylag szerényebb képességű ellenfelekkel szemben.

Itt fontos újra elmondani: az Eb-selejtezős kiemelés a sokak által leírt, edzőmeccssorozatnak titulált Nemzetek Ligájának, jobban mondva a sorozatban kiváló csapatokkal szemben nyújtott elképesztő teljesítménynek köszönhető. Ami egy olyan úton indította el a magyar válogatottat, amely óhatatlanul felfelé visz, csak erő legyen a mászáshoz. Az pedig bizony megvan. Az egyre több, európai topbajnokságban edződő futballistákhoz továbbra is fel tudnak nőni a gyengébb külföldi vagy a magyar bajnokságban játszó labdarúgók, miközben évtizedek óta nem látott magyar világsztár „cseperedik fel” a szemünk előtt.

A 23 éves Szoboszlai Dominik 2016-ban még túl fiatal volt ahhoz, hogy az akkori Eb-szereplést kiharcoló felnőtt válogatottba kerüljön, de éppen abban az évben igazolta le a Salzburg, és akkortájt már felkerült egy-egy nemzetközi „csodagyereklistára” is.

A nagyválogatottban 2019-ben mutatkozott be, fejlődéstörténete pedig szorosan összefügg a nemzeti csapatéval.

Nem véletlen, hogy a „nagy öreg”, a tavaly éppen az olaszok elleni utolsó vereséget követően visszavonult Szalai Ádám neki adta át a csapatkapitányi karszalagot.

Marco Rossi: elsősorban Szoboszlainak köszönhető a győzelem

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint elsősorban a csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiemelkedő teljesítményének köszönhetően fordított és nyert 3-1-re a magyar labdarúgó-válogatott Montenegró ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat zárásán.

Annak a Szoboszlai Dominiknak, aki azóta minden idők legdrágább magyar játékosaként egy sztárcsapathoz, a Liverpoolhoz szerződött, és ott is azonnal alapemberré vált. Szoboszlai Dominiknak, aki csapatkapitányként még nem kapott ki a magyar válogatottal, és aki ráadásul vasárnap világklasszis teljesítményt nyújtva, pazar találatokkal vette ki részét az Eb-kijutást csoportelsőséggel megkoronázó utolsó idei sikerből. De ez ugye még csak a kezdet...

Eközben „papíron” a magyarokéhoz hasonló helyzetben van a román labdarúgó-válogatott is, amely jelenleg veretlenül vezeti csoportját, és az utolsó fordulóban, kedden este hazai pályán a csoportelsőséget is kiharcolhatja legalább egy döntetlennel. Annyi a különbség, hogy az ellenfél a közvetlen rivális Svájc, amely egy győzelemmel megelőzi vendéglátóját.

De igazából nem csak ennyi a különbség.

Bár sokatmondó, hogy miközben Magyarország a Nemzetek Ligája elitmezőnyében brillírozott, Románia a másodikból kiesett a harmadik vonalba, elméleti játékerőbeli összevetésbe talán nincs minek bocsátkozni. Hiszen ismerjük egy magyar–román meccs töltetét: függetlenül a formától, FIFA-rangsortól, ezer nyilatkozattól, az örök riválisok párharca mindig akkor, a pályán dől el (legközelebb talán éppen a németországi kontinensviadalon...).

A legfőbb, szembeütköző eltérés a trikolórok romániai megítélésében, a szombaton Izrael ellen kiharcolt, Eb-részvételt érő siker belső fogadtatásában, megélésében van. Elég beleolvasni az egyik vezető bukaresti sportportál véleményanyagaiba, amelyek az egyébként éppen Magyarországon, Felcsúton aratott győzelem után születtek. A tollforgatók kénytelen-kelletlenül szórják fejükre a hamut, miután korábban annyit szidták a csapatot, az edzőt, a játékosokat, amely, akik nyolc év szünet után végül mégis kijutottak a nagy tornára. De olyan is akad köztük, aki nem hajlandó elnézést kérni, és most is vállalja: igenis rossz (volt) a válogatott, csak most, Izrael ellen mutatott értékelhetőt.

És közben azt is sugallják: jaj, mit kap majd Edward Iordănescu szövetségi kapitány, ha leégnek Németországban...

Tény, hogy a román válogatott végigbukdácsolta a selejtezősorozatot, és sokszor csak a szerencsének köszönhetően szerzett pontot a kiírás egyik, ha nem a leggyengébb csoportjában, ahol a favorit Svájc nagyokat botlott, az eredetileg a második hely megszerzéséért vívott harcban legfőbb riválisnak tartott, de immár háborúban álló Izraelben pedig most messze nem a futball a legfontosabb. Romániának ma nincsenek igazán nagy sztárjai, nincs topligákban, európai élcsapatokban játszó keménymagja, gerince, és a hazai bajnokság színvonala sem adhat okot bizakodásra. De hogy ennyire ne tudjanak örülni egy Eb-részvételnek, amely azért ugye nem mindennapos?!

Mondják, hogy a szurkolók, újságírók, a futballban érintettek mind-mind sokkal jobbhoz vannak szokva, ezért nem tudnak örülni egy kínkeserves kijutásnak: felgyűlt a sok-sok csalódás, elégedetlenség, frusztráció, mindenki csak csóválja, fogja a fejét, rázza az öklét a maiak láttán, mindenkit ostoroznak és szidnak, már nem hisznek, nem bíznak. Hiszen nincsenek még olyan messze az „aranygeneráció” és a közvetlen utódok nagy menetelései, amelyekhez képest ez a válogatott „sehol sincs”.

Ugye, ismerős?

Pedig a magyar válogatott három évtizedes nagy böjtjéhez viszonyítva „igazán semmiség” nyolc év román kihagyás, főleg így, hogy biztosan megszakad. Bármi is lesz a Svájc elleni ki-ki meccs eredménye, a román szurkolók, újságírók, sportvezetők jobban tennék, ha azt értékelnék, ami van, és akkor egészségesebb légkörben lehetne erre tovább építeni: hittel, bizalommal.

Tehát akkor se keseredjenek el, ha esetleg kikapnak Svájctól, és így nem a második, hanem alsóbb értékcsoportból várják majd az Eb-sorsolást. Mert attól még tárt karokkal várja őket a németországi torna, ahol ez esetben már egyazon csoportba kerülhetnének a magyarokkal is. Aminek mi ezúttal kifejezetten örülnénk.

Behúzta a győzelmet, nyolc év után újból kijutott az Eb-re a román válogatott

Izrael ellen játszott nagyon fontos összecsapást a román labdarúgó-válogatott az Eb-selejtezőkör kilencedik fordulójában. Edward Iordănescu csapata korán hátrányba került, azonban két kipattanóból szerzett góllal fordított és kijutott a kontinensviadalra.