Marco Rossi: elsősorban Szoboszlainak köszönhető a győzelem

•  Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint elsősorban a csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiemelkedő teljesítményének köszönhetően fordított és nyert 3-1-re a magyar labdarúgó-válogatott Montenegró ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat vasárnapi zárásán.

Hírösszefoglaló

2023. november 19., 21:052023. november 19., 21:05

„Az ellenfél nehéz helyzetbe hozott minket. Mélyen védekezett és nem hagyott teret, így nem tudtunk ritmusosan játszani. A második félidőben sikerült nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni. Elsősorban Szoboszlai Dominiknak köszönhetően nyertük meg a meccset, de nagyon örülök Nagy Ádám góljának is” – értékelt a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető, aki dicsérte a csereként beállt játékosait is.

„Egy igazi csapat vagyunk. Van, hogy valaki nem a legjobb estéjét fogja ki, de akit beküldök helyette, az igen”.

Az 59 éves tréner hosszasan méltatta a meccs hősét, a két perc alatt két góljával fordító Szoboszlait. Úgy vélte, minden edző sikere az általa irányított játékosok minőségén múlik, éppen ezért boldog, hogy együtt dolgozhat a Liverpool középpályásával.

Idézet
Ő billentette el a mérleg nyelvét. Az a futballista, aki képes megfordítani a mérkőzés menetét. Három éve az Izland elleni pótselejtezőn nem játszott jól, mégis kirúgta a válogatottat az Eb-re.

A segítőim akkor azt kérték tőlem, hogy cseréljem le, de én bent tartottam. A Liverpoolban is mindig végigjátssza a meccseket, Jürgen Klopp sokkal többet edzi, mint én, de hasonlóképpen vélekedünk róla. Szoboszlai világ szinten is éljátékos lesz. Amint még több gólt fog szerezni, eléri a csúcsszintet” – beszélt a nemzeti együttes 23 éves csapatkapitányáról, aki 38. fellépés 10. gólját szerezte a címeres mezben.

Rossi kifejtette, rendkívül büszke a csoportelsőségre és a veretlenségre is. Hozzátette, a 80. percig egy csapat volt a pályán. Megjegyezte, ha három napja Bulgária ellen nem is játszott igazán jól a csapata, akkor még jobban dominált, mint most Montenegró ellen.

Idézet
Magyarország ebben a selejtezőcsoportban egyértelműen a legjobb teljesítményt nyújtotta. Szerbia második lett, pedig erősebb válogatott, ellenük volt egy csipetnyi szerencsénk”

– vont mérleget Rossi, aki elárulta, Sallai Roland azért volt a kispadon, hogy lefújás után együtt ünnepelhessen a csapattal, de megállapodtak abban, hogy egy percet sem fog játszani.

Rossi az MTI érdeklődésére a meccset követő pillanatokról úgy nyilatkozott, nehéz átadni, vagy elmesélni, ahogy a szurkolók ünnepeltek, ezt át kell élni. Hangsúlyozta, soha ilyen bizalmat, bánásmódot nem tapasztalt karrierje során. Úgy vélte, ez több is, mint ami az eredményekből fakadna, segítőjével együtt eredendően megkapták a szurkolóktól, hogy az emberi értékeket is elkezdték tisztelni bennük.

A meccs hőse, Szoboszlai Dominik igyekezett a csapattársai érdemeit is kiemelni.

„Hozzátettem a saját részemet ahhoz, hogy a csapat sikeres legyen. Egyedül nem tudtam volna ezt a két gólt megszerezni, örülök, hogy segíthettem a csapatot ezzel a két góllal” – mondta.

Idézet
A 8-as srác kicsit cukkolt, ez engem motivált, szeretem az ilyen játékosokat, kihozzák belőlem a még jobbat. Úgy voltam vele, lássa is meg, hova érkezett. A végén azt hiszem rájött, hogy hol van”

– idézte fel a látványos szóló után született egyenlítő gólt.

„Mentálisan erős a csapat, soha nem adjuk fel. Senkinek nem kell elmagyarázni, hogy akkor van vége egy meccsnek, amikor a bíró lefújja. Mindig a végsőkig fogunk küzdeni, attól függetlenül, mi az eredmény. Ha vezetünk, akkor is a végéig küzdünk, ezt ma is láthatta mindenki. Büszke vagyok a csapatra és az egész sorozatra, hogy végig tudtuk vinni veretlenül, és számos mélypontról fel tudtunk állni” – mondta Szoboszlai.

A válogatottság kapcsán kijelentette: az nem teher, hanem megtiszteltetés.

„Hála az égnek most már 65 ezer ember szurkol a stadionban és talán a tévénézők száma is emelkedett. Ezt saját magunknak köszönhetjük, a válogatottnak korábban is voltak jó periódusai és voltak kevésbé jók, de ilyen a futball. Mi minden alkalommal megtesszünk a magunkét, százszázalékot nyújt mindenki, ezért vagyunk ilyen sikeresek” – jelentette ki.

Arra a felvetésre, hogy milyen a válogatott csapatkapitányi karszalagját viselni, csak annyit mondott: egyszerű.

Idézet
Mindenki tudja, miért van itt, nem kell senkinek könyörögni, hogy csinálja. Mindenki tudja, mi az elvárás és céljaink, hogy mi a taktika, mit kell csinálni. A selejtezősorozat előtt leültünk egymás között és megbeszéltük, jussunk ki az Eb-re, sorozatban harmadszor. Mert miért ne? Képesek vagyunk rá, megvan bennünk a minőség, a legfontosabb pedig a csapategység. Teljesen mindegy, kik játszanak a másik csapatban”– fogalmazott.

„Ahogy mondtam, ez csak egy kezdet, fiatal a társaság, sok van még előttünk és sokat akarunk elérni, mert úgy gondolom, benne van ebben a társaságban, hogy nagyon nagy dolgokat vigyünk véghez” – mondta Szoboszlai, aki a sztárjátékos mivoltát firtató kérdésre úgy válaszolt: ezt „engedjük el”.

„Ugyanolyan játékosa vagyok a válogatottnak, mint a többi. Igen, a Liverpoolban focizom, büszke vagyok rá, megdolgoztam érte, de azt szeretném, hogy ugyanúgy viszonyuljon mindenki hozzám, mint a többi játékoshoz” – hangsúlyozta Szoboszlai.

A két gólt szerző Szoboszlai Dominik mellett a kapus Dibusz Dénes volt a magyar labdarúgó-válogatott legjobbja

a Montenegró ellen 3-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn, amellyel Marco Rossi együttese veretlenül végzett csoportja élén.

„A 75. percig nagyjából nem is kellett kézzel beleérnem a labdába, így nyilván ez egy elég nehéz szituáció volt, szerencsére a csapat meg tudta fordítani az eredményt, a végén pedig, amikor szükség volt rám, akkor én is hozzá tudtam tenni” – nyilatkozta a Ferencváros 33 éves hálóőre a Puskás Aréna vegyes zónájában.

„Az első félidőt úgy gondolom, hogy uraltuk, de nem sikerült betalálni, viszont mi jól reagáltunk, Szobi sebességet váltott és megfordította az eredményt, büszkék lehetünk az egész selejtezősorozatra” – összegzett a hálóőr, akinek az egyik montenegrói helyzetnél egymást követően négy nagy védést kellett bemutatnia, összességében pedig hatszor akadályozta meg a vendégeket a gólszerzésben.

A nemzeti csapatban öt év után talált be újra, összességében pedig másodszor volt eredményes a 77-szeres válogatott Nagy Ádám, aki szintén Szoboszlait emelte ki:

„Nagyon örülünk annak, hogy ezt a sorozatot veretlenül, ilyen hangulatban egy győzelemmel tudtuk lezárni. Nyilván az, hogy gólt is szereztem, az hab a tortán. A mérkőzésen volt egy fordulópont, amikor Szobó megmutatta a klasszisát, az egész 90 percet nézve megérdemelten nyertünk" – fogalmazott az Olaszországban légióskodó középpályás, aki szerint

biztos alapokon nyugszik a válogatott, a „kockák” pedig szépen fokozatosan kerülnek a helyükre.

Pályafutása során először kapott lehetőséget kezdőként a válogatottban Balogh Botond, aki szépen helyt állt:

„Még fel sem fogtam, mi történt velem. Nagyon hálás vagyok, hogy az egész csapat ilyen segítőkész. Egyre magabiztosabb voltam a pályán és igyekeztem segíteni a támadásoknál. Mindennap azért dolgozom, hogy a keretben lehessek” – mondta a Parma futballistája.

A telt házas Puskás Arénában aratott sikernek köszönhetően a nemzeti együttes immár 12 találkozó óta nem talált legyőzőre – legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között volt ilyen jó sorozata – és 1976 után zárt ismét veretlenül egy naptári évet. A magyarok a második kalapból várhatják december 2-án a jövő évi kontinensviadal hamburgi sorsolást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában