2009. április 17., 15:112009. április 17., 15:11
A légi mozgékonyság mellett az új különleges egység egyik legnagyobb előnye, hogy – ellentétben a többi fegyvernemmel – a legkevésbé sem jelent hátrányt, ha a jelentkezni kívánó újonc lúdtalpas, ráadásul különleges bevetéseknél sem kell idegen tollakkal álcázniuk magukat a gágogó kommandósoknak.
A gárdisták mindeddig sikeresen titokban tartották a mozgalom új szárny(as)ának létét, ám most elérkezett az ideje, hogy megmutassák a világnak, hiszen kedden minden fegyvert be kellett vetni az ellen, hogy a balliberális oldal képviselői a régi kormányfő helyett ismét saját üdvöskéjüket válasszák meg miniszterelnöknek. Ezért aztán teherautóval szállították a Kossuth térre a lúdkommandó mintegy hatvanfős különítményét, hogy ott a szó szoros értelmében szembe szálljanak a rendőrkordonnal és a nép szavát meghallani nem akaró honatyákkal.
A logisztikai előkészítésre és a felderítő tevékenységre azonban a jelek szerint a kelleténél kevesebb hangsúlyt fektettek az illetékesek, a nemzeti harci ludak ugyanis ahelyett, hogy jól irányzott rohammal kékre-zöldre csipkedték volna a rohamrendőröket, csupán tanácstalanul totyorogtak a parlamentet körülvevő kordonok között. Így aztán a hatóságok számára nem jelentett akadályt, hogy foglyul ejtsék a műveleti területen bolyongó deszantosokat.
Az akció előkészítetlensége ellenére elmondhatjuk, hogy a gárdisták bebizonyították: képesek az újításra, és a hadászat történelmének jelesebb eseményeiből is ihletet tudnak meríteni. Inspirációs forrásuk minden bizonnyal a capitoliumi ludakról szóló történet lehetett, akik bátor gágogásukkal leleplezték a Rómát éjnek évadján megtámadni kívánó gallokat.
A gágogó gárdisták – akik bizonyára kizárólag fajtatiszta fodros tollú magyar ludak lehetnek, holmi kozmopolita embdoni vagy kanadai ludak szóba sem jöhetnek – léte bizonyítja: a jobboldali félkatonai szervezeteket valóban érdemes annyira komolyan venni, amennyire azt egyes véleményformálók és politikusok teszik.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.