2011. január 20., 10:312011. január 20., 10:31
A magyarországi szavazati joggal tehát nem élhettünk úgymond testületileg, de legalábbis nem annyian, mint ahányan a jelek szerint az igen nagy érdeklődésnek örvendő egyszerűsített honosítás révén várhatóan élhetünk.
Ez jelenti a körvonalazódó tényállás példa nélküli voltát, s ezzel nem tud mit kezdeni a jelek szerint sem a magyarországi ellenzék, sem Európa néhány politikusa. Az olyasfajta érvelés vagy elszólás, miszerint a szavazati – és értelemszerűen a választhatósági – jog kiterjesztésével Magyarország nem ismeri el a mai államhatárokat, rosszindulatra, de mondhatnám azt is: az elődök valamikori rossz döntései miatt az új helyzet láttán ébredező rossz lelkiismeretre vall. Az is sántít, hogy a szavazati jog lakóhelyhez kötődjék, mert akkor mi okon-jogon szavazott, bennünket, határon túli magyarokat is érintően az 1989 utáni, mindenkori magyar Országgyűlés vagy kormány, ha nem a nemzet együvé tartozása, illetőleg a bennünket hol óvni, hol megtagadni akaró szándék okán?
Mert akkor Magyarországon miért is születtek szavazati joggal élők kézfelemelésével olyan jó és rossz döntések, amelyek nem az ott élőket, hanem bennünket érintettek? Az ilyesfajta érzelmi megközelítésekkel együtt azért valóban tisztázni kell, hogy miben áll a leendő magyar állampolgárok szavazati-választhatósági joga. Például a Kövér László bejelentése szerinti, megkülönböztetés nélküli, tehát a Magyarországon lakókéval azonos jog a helyhatósági választásokra is kiterjed-e, vagy sem?
S ha igen, miként lehet azt érvényre juttatni? Például – bár ez választási törvény kérdése – lehet-e egyszerre mind Magyarországon, mind az utódállamokban választható ugyanaz a személy? Ilyen kérdések közepette tiszta és világos, hogy legalább ilyen lépésekkel javítható valamelyest a valamikor elrontott Európa. S ez is tiszta: a lelkiismeretünk.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.