2009. november 04., 10:062009. november 04., 10:06
Már kora reggel elindulunk nagyszüleimmel a szülőfalujukba, ahol felkeressük a rokonok sírját, ilyenkor pedig már útközben előjönnek a családi történetek őseimről. A kikeményített, frissen vasalt ruhákból áradó illatok közt megtudhatom, hogy dédnagyanyám keresztanyjának a fia feleségének az unokája most épp Pesten él, ezért kell az ő rokonai sírját is rendbe tenni. Egy nagy kosár virág, gyomlálókapa (az éle gondosan zacskóba csomagolva) a halottaknapi felszerelés.
Kora reggeltől sötét ruhás megemlékezők lepik el a temetőt, nagyrészt idős asszonyok görnyednek a sírok fölött, eltávolítják a gyomot, szépítik a sírhelyet, nem egy akad köztük, aki saját lévendő nyugvóhelyét csinosítja.
Sötétedés után még zsúfoltabb lesz a temető, idegen autók és emberek lepik el az általában csendes, kihalt falvakat, gyertyákból egyre több lesz, s a hideg ellenére sokáig időznek az emberek a hangulatossá vált temetőben. Csendes beszélgetés veszi kezdetét, legtöbb látogatónak ez az egyetlen nap, amikor találkozik a szülőhelyén maradt rokonaival. A gyerekek a sírok szélén ülve gyertyákkal játszanak, viaszból mintát öntenek, s nagyon élvezik, hogy sötétben ők egy temetőben lehetnek.
Egy-egy szerencsés nagymama kíváncsi unokáinak mondhatja el, hogy ki az, akit most meglátogatnak, s érdekes mesékkel ragasztgat a gyerekek emlékezetébe néhány családi eseményt. A félhomályban nem felismerhetőek az arcok, a biztonság kedvéért mindenki mindenkinek köszön, s a szívük mélyén régi emlékek sorozatát dédelgetik.
Vagy ott lehet ragadni egy rokonságmentes helyen, Halloweent ünnepelni egy diszkóban, este pedig böngészni a neten, hány gyerek tűnt el idén is Amerikában a cukorkagyűjtő búcsújárás után, végül pedig jegyzetet írni a szagokról, a csendes suttogásról, ami betölti az űr pár milliméterét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok