JEGYZET – Azt mondják, azért olyan nevetségesen alacsony az uniós pénzek lehívása és beépítése a helyi fejlesztésekbe, mert a pályázatokért felelős illetők félnek, nehogy valamilyen csalási ügybe keveredjenek.
2014. szeptember 21., 20:392014. szeptember 21., 20:39
2014. szeptember 21., 20:412014. szeptember 21., 20:41
Nem értem, mivel az uniós bürokrácia feltehetőleg nagyon szövevényes ugyan, de akinek az abban való eligazodás a szolgálati feladata, ha ért is hozzá, és rájön a lépések követésének nyitjára, akkor mitől kell félnie?!
Ugye, ugye, az ilyen akaratlan, mélylélektani elszólások árulják el leghamarabb, hogy kutya van a kertben. Vagyis, hogy már az indulás elhibázott, mert a legtöbb esetben azzal kezdik, hogy akkor nekem ennyi, neked annyi jár, de tartjuk ám a szánkat…
Érdemes ezt még tovább ragoznom?! Dehogy! Csak szét kell pillantanunk magunk körül, s aki netán nem értette volna, máris rádöbben a kifogásként emlegetett félelem okára. Ami valós félelem, nem, mint a tanmese hazudós fiújának az esete, aki addig-addig riogatta környezetét az ordassal, hogy amikor valóban előjött a beste toportyán a bozótból, már senki sem sietett a segítségére.
Nálunk különben is megszokott a folyamatos ijesztgetés-fenyegetőzés. A játékos kedvű államelnöknek például egyre gyakoribb szórakozása, hogy a kora esti órákban, amikor talán a legtöbben bámulják a varázsdobozt, kiáll és vígan heherészve, a legnagyobb nyilvánosság előtt fenyeget meg olyanokat, akik nem tartoznak az ő föltétel nélküli talpnyalói közé. S ha ezek után esetleg nem is másnap, de harmadnap biztosan jön a hír, hogy álarcos rendfenntartók látogatták meg az illetőt hajnalban, ilyen vagy olyan ügyben.
Ez már igazi ordas világ, nem gyerekes játszadozás a bajjal. Senki nem tudhatja, hogy valamelyik irigykedő, rosszindulatú szomszédja, csak úgy, minden ok nélkül mikor mit kohol ellene, aztán próbálhatja majd bizonyítani a maga igazát. Nem ismeretlen az érzés, 90 előtt megéltük mindannyian, majd rövid ideig azt hittük, vége lett. Tévedtünk.
Azt sem tudom, vannak-e bőven olyan makulátlan kertek, amelyekben nincsenek elásott kutyatetemek, vagy kívül nem ólálkodik-e a hívatlan-kéretlen farkas. Vagyis ahol senkinek nem kell félnie semmitől. Mert sajnos úgy néz ki, egyelőre nem szabadulunk meg a jól bevált módszertől, hisz a rettegő ember könnyen irányítható, csendben teszi a dolgát, ha van neki más dolga is az állandó félelmen kívül. Ha a költővel szólva nemcsak „sunyít vagy parancsot követ”.
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
szóljon hozzá!