Kutyából nem lesz zeneszerző

Nos, ellenállok a kísértésnek, hogy az eredmény alapján a bunkó amerikaiakon köszörüljem a tollamat, pedig igencsak elgondolkodtam azon, hogy a felmérésben szereplő gólyák valószínűleg egy barlangban cseperedtek fel, és farkasok, valamint fülesbaglyok nevelték fel őket, ha eddigi pályafutásuk során egyszer sem találkoztak még a két névvel a modern populáris kultúrától eltérő kontextusban. Csak hát az a gond, hogy a legkevésbé sem vagyok meggyőződve arról, hogy például nálunk sokkal jobb eredménnyel járna egy ilyen felmérés.

Az elmúlt években a rendszerváltás, illetve a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója alkalmából, magyar fiatalok körében készített felmérésekből is meglehetősen hátborzongató dolgok derülnek ki, utóbbi kapcsán például olyan is volt, aki úgy tudta, Trianon az egy gonosz külföldi politikus, aki ellopta tőlünk Erdélyt. Ilyenkor szoktam elgondolkodni azon, hogy azért mégis mi zajlik manapság az iskolákban? Ez lenne az eredménye annak az elméletnek, miszerint nem a tanulók lexikális tudására kell helyezni a hangsúlyt, nem kell őket adatokkal leterhelni, hanem képességeket kell fejleszteni? Ami persze nagyon jól és modernül hangzik, mint minden szép elmélet, de legalább annyira üres és használhatatlan is. Mert mégis mit értünk azon, hogy leterhelés meg képességfejlesztés?

Mi az az adatmennyiség, ami már tehernek minősül, és mi az, amit még könnyedén elbír egy diák? Az ilyen felmérések arra engednek következtetni, hogy az átlagot a szent esélyegyenlőség jegyében igyekeztek a legrosszabb felfogóképességű diákok szintjére belőni, így aztán például a megkérdezett egyetemi hallgatók esetében a művészettörténet-órákon a gimnázium befejezéséig a barlangrajzokig, zenéből meg a szűk barlangjáratokon keresztülfúvó szél süvítéséig jutottak el. Szép trend ez, és rájöttem, hogy mindezzel tulajdonképpen az egyetemi oktatók közérzetén próbál javítani a rendszer. Hiszen lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetemi tanárt töltse el jó érzéssel, hogy a tágra nyílt szemű diák tőle hallja először, miszerint Beethoven egy zeneszerző, Michelangelo pedig reneszánsz festő és szobrász volt. Hogy aztán az új információ birtokában azon morfondírozzon: milyen hülyeség már egy kutyáról zeneszerzőt, egy vírusról meg festőt elnevezni.