2010. július 13., 10:572010. július 13., 10:57
Az ajánlat a privatizáció egyik dilemmájához vezet el. Ahhoz, hogy mi van akkor, ha úgy magánosítanak egy közösségi tulajdont, hogy a vásárló is közösségi tulajdonban van? A privatizáció szorgalmazói ugyanis rendszerint azzal érvelnek, hogy az állam (ez esetben a megye) rossz tulajdonos. Túl sok feladata van ahhoz, hogy kizárólag a gazdasági racionalitás alapján hozza meg a vállalat fejlődését elősegítő döntéseket; gazdálkodásának hatékonyságát jelentősen csökkentik a politikai érdekek.
Több hazai példát is fel lehetne hozni az állami tulajdon „állami magánosítására”: A Romtelecom többségi részvénycsomagját annak idején a görög állam többségi tulajdonában levő OTE vásárolta fel, az olténiai áramszolgáltató a cseh állam többségi tulajdonában levő CEZ tulajdonába került. Lám, most ugyanez történne meg kicsiben, ha létrejön a tranzakció. A példák azt igazolják, hogy nem kötelezően rossz a közösségi tulajdon, sőt az sem isten verése, ha egy közösség tulajdona egy másik közösséget szolgál ki. A siker a politika mértéktartó képességén múlik. Azon, hogy hagyják-e a politikusok dolgozni az általuk felügyelt társaságok menedzsereit? Fejős tehénnek tekintik-e a közösségi tulajdonban levő cégeket, amelyeknél jól fizető állást lehet biztosítani a klientúrának, amelyekből bőségesen lehet kivonni kampánypénzeket?
Ha Marosvásárhelyen mérlegre teszik a kolozsvári javaslatot, elsősorban arra kell biztosítékokat keresniük, hogy nem válik a repülőtér a kincses város politikájának martalékává. No meg arra, hogy Kolozsvár nem a vásárhelyi légikikötő bezárásával akarja megoldani a térségi rivalizálást.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok