Kötelező áldozatok?

A Trianon utáni román hatalomgyakorlás és kisebbségpolitika, kifejezetten pedig a magyar közösséggel szembeni viszonyulás hű lenyomatának számít a nagyszalontai Arany János Főgimnázium nevével történt (el)bánásmód.

Rostás Szabolcs

2011. november 01., 09:142011. november 01., 09:14

Az a kirekesztő, grandomán, a nacionálkommunista történelemhamisítás jegyeit hordozó nézőpont, amelytől vezérelve a színrománná vált tanintézet tanári kara eldöntötte: az oktatási intézményt Daciára keresztelik. Persze a névváltoztatás borítékolható volt, miután a hajdúvárosban az idei tanévtől megkezdte működését az önálló magyar iskola, amelynek engedélyezése egyik alapfeltétele volt, hogy a magyar osztályok vonuljanak ki a több mint száz évvel ezelőtt felépített patinás épületből, és hagyják hátra a románoknak. Hoszszan lehetne elemezgetni, helyesen tették-e a szalontai iskolaalapítók, amikor beleegyeztek ebbe a balkáni alkuba, nem „fizettek-e” túl magas árat a színmagyar tanintézet megalapításáért a Székely László tervezte patinás épület „feláldozásával”. Az viszont egyértelműen a „maradók” szűklátókörűségére, a több mint 400 éves hajdúváros történelmével, hagyományaival szembeni tiszteletlenségre vall, hogy arról az ókori római provinciáról keresztelik el a főgimnáziumot, amelynek Nagyszalontához köthető emléke a nullával egyenlő.

Arról nem beszélve, hogy a Bocskai István fejedelem alapította településen még a második világháború előtt is több mint kilencven százalékos többségnek örvendett a magyarság, így hát a főgimnázium új bérlőinek csak azt az intézményt illene átkeresztelniük, amit ők alapítottak. Csak sajnos a „példás” román–magyar együttélés íratlan szabályai nem erről szólnak. Nálunk az aradi Szabadság-szobor újraállításának feltétele egy giccses Megbékélés parkja létrehozása volt, Szatmárnémeti magyarsága pedig csak akkor emelhet szobrot II. Rákóczi Ferencnek, ha a partiumi nagyváros 60 méteres megazászlórudat (naná, hogy trikolórnak) és bronzba öntött Ştefan cel Marét is kap. Elvégre Moldva exfejedelme és Szatmárnémeti szoros kapcsolatáról tengernyi adat fellelhető a korabeli krónikákban és a történelemkönyvekben… És még mondja valaki, hogy nem olyan a honi kisebbségi lét, mint a „sokoldalúan fejlett” szocialista piacgazdaságban, amikor egy liter olaj megvásárlásakor kötelezően két kiló döglött halat is a polgár nyakába varrtak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott
2025. április 29., kedd

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Na de mi következik az államfőválasztás után?
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Ferenc, a „magyaros” pápa
Ferenc, a „magyaros” pápa
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 23., szerda

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak

Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak
2025. április 18., péntek

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Árad a cián
Árad a cián
2025. április 18., péntek

Árad a cián

2025. április 17., csütörtök

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket

Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket
2025. április 16., szerda

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése

Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése
2025. április 11., péntek

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.

Szösszenet a választási kínálatról
Szösszenet a választási kínálatról
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

2025. április 06., vasárnap

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás

Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás