2009. november 26., 11:282009. november 26., 11:28
Mindhárom cél ugyanis általános, semmitmondó. Úgy fogalmazták meg, hogy ha semmi nem történne, akkor se lehessen senkit felelősségre vonni. Az RMDSZ tehát könyököl a hatalom felé, nem szab feltételeket a kormányra lépéshez.
Nem eszköznek tekinti a koalíciós részvételét, hanem célnak. Nem az erdélyi magyar közösség legfőbb törekvései lebegnek vezetői szemei előtt, hanem az elmúlt három ciklus tanulsága: hogy kormányon lenni jó. Több száz ember kap szolgálati kocsit, csinos titkárnőt, magas fizetést, hatalmat, több száz magyar embernek csurran-cseppen a jólét az adófizető pénzén. Jólét a kiválasztottaknak, a keveseknek.
A sokak jövője feláldozása árán. Marosvásárhelyi, nagyváradi, szatmárnémeti, kolozsvári öregekkel beszélgetvén sokan tapasztalhatták, hogy könnybe lábad a szemük, amikor azt idézik, milyen volt ötven évvel ezelőtt a városuk etnikai összetétele. Arra kellene a mai politikusoknak gondolniuk, hogy a mai Marosvásárhely azt mutatja, milyen lesz ötven év múlva Székelyudvarhely, a mai Szatmárnémeti azt mutatja, milyen lesz ötven év múlva Sepsiszentgyörgy. A fogyás ugyanis megállíthatatlan, ha nem kap a Székelyföld területi autonómiát.
Az RMDSZ politikusai tudják: kormányszerepet vállalván ismét évekre félre kell tenniük az autonómiatörekvéseket. Annak a hatalomnak válnak a részévé ugyanis, amelytől ki kellene csikarni az önrendelkezés jogát. Kormánypozícióból autonómiát elérni csak úgy lehetne, ha a belső önrendelkezést a kormányra lépés feltételévé tennék. Tudják, hogy rossz irányba mennek, de mégis ezt választják. Olyanok, mint az alkoholista, aki tudja, csak akkor van jövője, ha leteszi a poharat, a kritikus pillanatokban mégsem tud ellenállni a csábításnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok