Kormányzás vagy autonómia

„Alkotmányos reform elindítása; az intézményes és törvényhozási reformok folytatása, beleértve a nemzeti kisebbségi jogok területét is; a közigazgatási reform folytatása a döntéshozatal decentralizációja céljából.” Ez az a három pont az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt megegyezéséből, amelyről erős jóindulattal esetleg azt lehet gondolni, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának, gyarapodásának a legfontosabb feltétele, az autonómia is ott rejlik mögöttük. Nagy jóindulattal.

Gazda Árpád

2009. november 26., 11:282009. november 26., 11:28

Mindhárom cél ugyanis általános, semmitmondó. Úgy fogalmazták meg, hogy ha semmi nem történne, akkor se lehessen senkit felelősségre vonni. Az RMDSZ tehát könyököl a hatalom felé, nem szab feltételeket a kormányra lépéshez.

Nem eszköznek tekinti a koalíciós részvételét, hanem célnak. Nem az erdélyi magyar közösség legfőbb törekvései lebegnek vezetői szemei előtt, hanem az elmúlt három ciklus tanulsága: hogy kormányon lenni jó. Több száz ember kap szolgálati kocsit, csinos titkárnőt, magas fizetést, hatalmat, több száz magyar embernek csurran-cseppen a jólét az adófizető pénzén. Jólét a kiválasztottaknak, a keveseknek.

A sokak jövője feláldozása árán. Marosvásárhelyi, nagyváradi, szatmárnémeti, kolozsvári öregekkel beszélgetvén sokan tapasztalhatták, hogy könnybe lábad a szemük, amikor azt idézik, milyen volt ötven évvel ezelőtt a városuk etnikai összetétele. Arra kellene a mai politikusoknak gondolniuk, hogy a mai Marosvásárhely azt mutatja, milyen lesz ötven év múlva Székelyudvarhely, a mai Szatmárnémeti azt mutatja, milyen lesz ötven év múlva Sepsiszentgyörgy. A fogyás ugyanis megállíthatatlan, ha nem kap a Székelyföld területi autonómiát.

Az RMDSZ politikusai tudják: kormányszerepet vállalván ismét évekre félre kell tenniük az autonómiatörekvéseket. Annak a hatalomnak válnak a részévé ugyanis, amelytől ki kellene csikarni az önrendelkezés jogát. Kormánypozícióból autonómiát elérni csak úgy lehetne, ha a belső önrendelkezést a kormányra lépés feltételévé tennék. Tudják, hogy rossz irányba mennek, de mégis ezt választják. Olyanok, mint az alkoholista, aki tudja, csak akkor van jövője, ha leteszi a poharat, a kritikus pillanatokban mégsem tud ellenállni a csábításnak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben