Kormánymérleg

Jó példa erre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a közalkalmazotti bérek megszorítások előtti szintre való visszaemelésének ügye. Miután meglepetésként érte az ellenzéki pártokat, hogy a magyar karok létrehozása miatt benyújtott bizalmatlansági indítvány megbuktatta a kormányt, azzal kellett szembesülniük, hogy a lépés nagyon rossz üzenet a demokratikus partnerek felé, hiszen egyértelműen kisebbségellenes élű intézkedésről lévén szó, igencsak rossz színben tüntette volna fel az új kormányt, ha tényleg visszavonja a magyar karok létrehozásáról szóló kormányhatározatot.

Ezért amolyan köztes megoldásként csak a rendeletet felfüggesztő bírói ítélet elleni fellebbezést vonta viszsza, hogy így időt nyerve próbálja meg egyszerre kielégíteni a sovinizmusra fogékony szavazóit és elhitetni európai partnereivel, hogy nem magyarellenes. A béremelés ügye sem megy simán: az IMF csak akkora emelést hajlandó jóváhagyni, amennyire a költségvetési egyensúly veszélyeztetése nélkül előteremthető a pénz. Így csak az első részlet tűnik bizonyosnak, a többi az ígérgetések ellenére homályba vész.

Ha mindez nem lenne elég, a kormányfő személyzeti politikája sem bizonyult a legszerencsésebbnek. Két miniszterjelöltet összeférhetetlenség miatt még kinevezésük előtt „kilőttek”, most pedig Ioan Mang oktatási miniszter plágiumügye hoz jó eséllyel újabb álmatlan éjszakákat a kormányfőnek. Arról nem beszélve, hogy máris megkérdőjelezhető a kabinet demokratikus elkötelezettsége: Ponta nekiment a köztévének, a kormánypártok pedig saját pillanatnyi előnyüket bebetonozandó, az arányosságot kiiktató választási rendszert akarnak az országra kényszeríteni.

Márpedig mindez így együttvéve, kevesebb, mint egy hét alatt nem éppen dicsőséglistára kívánkozó teljesítmény, és egyelőre beigazolni látszik azt a feltevést, hogy a PDL és az RMDSZ jobban járt azzal, hogy ellenzékbe került. Most ugyanis páholyból nézhetik, ahogy az USL kormányra kerülve meglehetős hatékonysággal járatja le saját magát.