Tulajdonképpen soha nem díjaztam különösebben az április elsejei bolondozásokat, pontosan nem is tudom, miért, de néhány komolyan vett bolondságra még most is emlékszem, sőt jól meg is nevettetnek.
2014. március 31., 21:062014. március 31., 21:06
Tíz- vagy tizenegyedik osztályban történt a német nyelvet különösen jól beszélő padtársammal, hogy április elsején felelni hívta ki az osztályfőnökséget is ellátó némettanárnőnk, de csak felállt és bejelentette, hogy ő ilyen vicceknek nem dől be, esze ágában sincs kimenni felelni.
Tanárnőnk döbbenten nézett rá, és elkezdett erősködni, hogy viccről szó sincs, hogy is gondol ilyesmit. Nem, áprilisi tréfáknak nem dől be, nem megy ki. De akkor egyest kell adnom, mondta a tanárnő, mire a padtársam bólintott. Olyan abszurd volt az egész jelenet, hogy senki nem nevetett, csak figyeltünk, mi is fog történni. A tanárnő még próbálkozott a rábeszéléssel, hisz nem tudásról szó sem lehetett, a mellényzsebéből kapta volna elő a fiú az aznapi leckét. De ő nem és nem.
A vége az lett, hogy kettest kapott, magyarázatként annyit fűzött hozzá a tanárnő: el akarja kerülni a vádat, hogy majd ír mellé egyszer egy nullást. A fiú elfogadta, s ezzel nem is esett többet szó a történtekről. Visszagondolva talán ez volt a felnőtté válásának próbája, a saját döntése melletti kiállás, ki tudja, lehet viszont, hogy egyszerű áprilisi tréfának szánta az egészet.
A másik eset a fizikatanárunkkal történt, akinek egy kissé a fejére nőttünk, sok mindent megengedtünk magunknak. Egy péntek 13-án kórusban kezdtük kérlelni, hogy se felelés ne legyen, se új lecke, inkább csak beszélgessünk, mert ez kétszeresen is szerencsétlen nap... Elmondtuk néhányszor mondókánkat, várva a választ. A tanárunk rezzenéstelenül hallgatta az óbégatást, majd megkérdezte: és véletlenül nincs április elseje is? Elhallgattunk, persze hirtelen nem vettük a lapot. Ő viszont ezt használta ki, és tudtunkra adta: ha csak péntek 13-a van, és nincs április elseje is, akkor felelés nem lesz, de a leckével megyünk tovább.
Saját tanári munkámban pedig egyszer volt emlékezetes áprilisi bolondság, amikor egy osztály megfordította a padokat, és az egész terem a visszájára fordult. Amikor beléptem, kicsit megszeppentek, de én mintha észre sem vettem volna. Óra végén megkérdezték, nem tűnt-e fel valami, én pedig csodálkozva visszakérdeztem, mi kellett volna feltűnjön. Érdekes módon közben végig magam előtt láttam a sok évtizeddel azelőtti németórát. Talán akkor értettem meg igazán.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
szóljon hozzá!