2011. november 14., 07:282011. november 14., 07:28
Azt sem nehéz kitalálni, hogy Geoană minek köszönheti mostani vesszőfutását. Ponta még azt követően is vetélytársat lát benne, hogy meglehetősen kínos körülmények között bukta el a 2009-es államfőválasztást (emlékezetes, hogy a választás estéjén még pezsgőt bontottak a győzelem megünneplésére, hogy aztán másnap reggel, a külföldi szavazatok beérkezését követően kiderüljön: elnöki „mandátuma” csupán egy éjszakáig tartott), a tavalyi tisztújító kongresszuson pedig – sokak meglepetésére – Geoană alulmaradt vele szemben a pártelnöki tisztségért folytatott küzdelemben.
Geoană viszont a jelek szerint nem nyugodott bele vereségébe, „trónigényét” arra alapozhatta, hogy az elmúlt évek zavaros belpolitikai eseményeinek eredményeként azt követően is ő maradt az egyik legfontosabb állami méltóság, a szenátusi elnöki tisztség betöltője, hogy a PSD kilépett a kormányból. Így pedig annak ellenére is kihívója lehetne Pontának, hogy a párton belül igyekeztek háttérbe szorítani, sőt korábbi renitenskedése miatt hat hónapra egyszer már felfüggesztették párttagságát. A felsőház elnökeként utazhatott például a közelmúltban Amerikába, hogy ott még washingtoni nagyköveti mandátuma idején kialakult kapcsolatrendszerét kihasználva tárgyaljon.
Vélhetően ezért döntött úgy Ponta, hogy leváltja a tisztségből, majd miután Geoană megtagadta az engedelmességet, ezért határozott a pártból való kizárásáról. A kizárásról szóló javaslat támogatóinak aránya, illetve a területi vezetői hűségnyilatkozatok alapján a kizárás ténye egyre valószínűbb. Ám lehet, hogy épp ezzel veszíti el a PSD a szenátus vezetését: ha Geoanát valóban hajlandó lenne befogadni a rebellis ellenzékiekből alakult UNPR, akkor kormánypárti támogatással maradhatna házelnök. A kormányoldal ezzel egyszerre rúgna egyet a PSD-n és pacifikálhatná egyik elszánt ellenfelét.
Persze kérdés, hogy Geoană hajlandó lenne-e beállni a kormány – és ezzel régi ellensége, Băsescu államfő – szekértolójának.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.