Kiütés

Ha ökölvívómeccshez hasonlítanánk Victor Ponta miniszterelnök plágiumügyét, azt mondhatnánk: a kormányfő pontozásos vereséget szenvedett, miután három ítészből kettő megállapította, hogy doktori disszertációjának jelentős részét másolta.

Balogh Levente

2012. július 23., 09:072012. július 23., 09:07

Mivel azonban nem ökölvívásról van szó, hanem egy csaláson ért román politikus felelősségre vonásáról, nem enynyire egyértelmű az ügy, hiszen nem a sportszerűség szabályai érvényesülnek. Már csak azért sem, mert a Pontának kedvező „pontozó bírót” , azaz az oktatási minisztérium alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Bizottságot épp a plágiumvádak vizsgálatának megkezdése előtt nevezte ki az ügyvivő oktatási miniszter, „megbízható” tagokkal cserélve le az addigi gárdát.

Így nem is meglepő, hogy teljesen rendben levőnek találta a disszertációt, annak ellenére, hogy korábban az egyetemi címeket hitelesítő testület, most pedig a doktori címet kiadó Bukaresti Egyetem etikai bizottsága is egyértelműnek minősítette a plágium tényét. Mint ahogy az is természetesnek nevezhető a kormány eddigi gyakorlatát ismerve, hogy az oktatási miniszter csakis a kormánybeli – és ami még fontosabb, pártbeli – főnökét tisztára mosó verdiktet hajlandó figyelembe venni.

Ponta is hozta a formáját, amikor a Bukaresti Egyetem etikai bizottságának döntését politikai alapúnak nevezte, bár ennek apropóján azért fölmerülhet a kérdés, hogy akkor az egyetemi címeket hitelesítő testület döntéshozatal előtti feloszlatása, illetve az Országos Etikai Bizottság tagjainak lecserélése vajon milyen természetű lépés volt? Ha valóban elmarad a felelősségre vonás, az nem csupán Pontát, hanem az egész országot érintő kihatásokkal járhat.

A kormány eddigi tevékenységével máris megingatta az országba vetett bizalmat, most pedig jó úton vagyunk afelé, hogy a világ kancelláriáin Romániát csak azon országként emlegessék, ahol hivatalban maradhatott egy csaló kormányfő. (Akinek erkölcsi „nagyságát” az is jól illusztrálja, hogy miután a MOGYE magyar karának megtorpedózásával került hatalomra, most, a magyarok voksaiért kuncsorogva a magyar vonal fontosságát hangsúlyozza.) Ha Ponta plágiumügye most lezárul, akkor az ország hitelessége szenved kiütéses vereséget.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya