2010. április 01., 09:572010. április 01., 09:57
Felkavaróak azok a képsorok is, amikor egy korrupciós ügyekben is ítélkező bírót lát az ember bilincsre verve, miután a korrupcióellenes ügyészség leleplezte romlott üzelmeit. Hol hát a határ? Meddig vezetnek a korrupció szálai? Az ember – miközben e kérdéseket teszi fel – önkéntelenül is arra vágyik, hogy minél többet megtudjon az összefonódásokról.
Vágyódik arra, hogy fény derüljön az igazságra, és rács mögé kerüljenek mindazok, akik megcsúfolták az igazságszolgáltatást, a demokráciát. Az információkat azonban csomagolva kapja. A csomagolás pedig sok esetben a politikai leszámolás gyanúját veti fel számára. Észre sem veszi, hogy minél többet tud, annál erősebb undor fogja el, annál erősebb benne a bizalmatlanság az egész rendszerrel szemben. Az az érzés uralkodik el rajta, hogy valamennyi vezető, valamennyi politikus, valamennyi törvényszéki bíró bemocskolódott; nincs kiben bíznia, a helyzet teljesen reménytelen.
Lassan már abban sem hisz, hogy a demokrácia játékszabályai képesek megtisztítani a társadalmat. És akkor marad a régi, diktatórikus rendszerekbe való visszavágyódás vagy az alternatív rendteremtők iránti vágy. Utóbbi pedig adott esetben a Magyar Gárdában vagy valamely külső, idegen hatalomban testesül meg, amelyet a rendre vágyó polgár hirtelen megváltónak képzel.
Úgy tűnik, a politikai osztály egyelőre Magyarországon sem, Romániában sem találta meg a megnyugtató megoldásokat. Pedig hát a demokráciába, a közjó győzelmébe vetett általános hit ugyanolyan fontos tényezője egy ország felemelkedésének, mint a korrupcióval való teljes leszámolás.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok