Pataky István
2022. július 07., 08:51
2022. július 07., 08:51
Az elmúlt öt év romániai kisebbségvédelmi fejleményeiről tájékoztatta nemrég az RMDSZ delegációja az Európa Tanács illetékes szakértői testületét, amely június végén Romániába látogatott.
A nyelvi jogok tekintetében visszalépést jelentő román közigazgatási kódex, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállása, a már visszaszerzett tulajdonok visszaállamosítása, a nyelvhasználattal kapcsolatos jogalkalmazás, az úzvölgyi események kivizsgálásának ügyészségi lezárása bármiféle bűncselekmény megállapítása nélkül, a marosvásárhelyi római katolikus iskolát létrehozó kormányrendelet diszkriminatív megsemmisítése került egyebek mellett a sérelmi kosárba.
Ezt egészítette ki a Bálványos Intézet és az Advocacy Group for Freedom of Identity szakmai szervezetek képviselőinek „kiegészítő”, úgynevezett árnyékjelentése Románia országjelentéséhez.
Az emberi jogok védelme tekintetében korábban komoly sikereket elérő Európa Tanács talán az egyetlen olyan szervezet az öreg kontinensen, amely még komolyan veszi, érdemben igyekszik foglalkozni az őshonos nemzeti kisebbségekkel. Csakhogy nem az Európai Unió intézménye. Brüsszelben komoly arccal meghallgatják szakértőiket, elolvassák jelentéseiket, s a témától függően egy vaskos dossziéba helyezik, avagy kukába hajítják írott megállapításaikat. Az EU ugyanis nagyjából a komoly válságot előidéző migrációs válság terebélyesedésének pillanatától kimondatlanul ugyan, de gyakorlatilag „meghaladottá” nyilvánította az őshonos nemzetiségekkel kapcsolatos ügyeket.
Arra még jó lehet a téma, hogy az Európai Parlamentben egy-egy csinos állásfoglalást megszavazzanak, a következő, lényegi, jogi, vagy legalább politikai következményekkel járó lépésre viszont már nincs igény. Ezt a hozzáállást tükrözte a nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló jogalkotás megindításának elutasítása tavaly januárban. Az Európai Bizottság felesleges nyűgnek, potenciális feszültségforrásnak tartotta azt a kérdést, de szokásához híven mellébeszélt a polgári kezdeményezés megbuktatásának indoklásakor.
Azóta a helyzet lényegesen romlott. Oroszország agressziója után a nemzeti kisebbségeit éveken keresztül kelet-európai szinten is példátlan módon diszkrimináló, az anyanyelven történő oktatást gyakorlatilag felszámoló Ukrajna hirtelen „az európai demokrácia és értékrend” bástyájává vált, amely most ostrom alatt áll.
A háború Európa egészét sújtó kihatásai miatt olyan társadalmi feszültégek várhatók az elkövetkező hónapokban, amelyek az EU-t egy újabb mély válságba sodorhatják. Nemzeti kisebbségi jogsérelmek iránt ma valószínűleg akkor lenne valós érdeklődés Brüsszelből, ha azokat valamilyen formában Oroszországhoz lehetne kötni, vagy fegyveres konfliktusba torkollnának. Egyiket sem kívánjuk az erdélyi magyar közösségnek.
Gazda Árpád
Romániában mintha egyre inkább messiásválasztásra hívnák urnákhoz az embereket. Az eredményt pedig az algoritmus adja.
Balogh Levente
A precízen, az elnökválasztás előtti utolsó napokra időzített, egy ügyfeleit átverő ingatlancég által bérelt géppel való utazással megszorongatni próbált Marcel Ciolacu számára valóban nem jött jól a leleplezés.
Makkay József
Pattanásig feszült a helyzet a nyugat-, és a kelet-európai gazdák körében. A területalapú agrártámogatások lefaragása, a tehéntartás korlátozása és a vámmentes dél-amerikai mezőgazdasági termékek behozatala miatt több tízezer gazda tüntetne.
Páva Adorján
A kisgyerek nehezen dolgozza fel, hogy a Mikulás igazából nem létezik – nagyjából ugyanilyen küzdelmes folyamat Románia számára elfogadni Koszovó, vagy akár önmaga része, Székelyföld létezését is.
Kiss Judit
Görgetünk, bámuljuk képernyőinken hírfolyamok végtelenített, soha el nem fogyó szalagjait. Ha netán szokatlanabb időjárási mozzanat történik odakint, legtöbbször nem is az ablakon kitekintve vesszük észre.
Balogh Levente
Reméljük, az RMDSZ vezetői vannak annyira úriemberek, hogy legalább egy csokor virágot és egy doboz bonbont küldenek majd Elena Lasconinak, köszönetképpen azért, hogy a pártja kitűnő kampánytémát biztosított számukra a választások előtti hetekben.
Rostás Szabolcs
Bár a közelgő parlamenti és államfőválasztás kampányának zaja eltereli a figyelmet számos lényeges elemről, a választópolgároknak ajánlott azzal a tudattal készülniük a novemberi-decemberi szavazásra, hogy jövőre nehéz idők köszöntenek be Romániában.
szóljon hozzá!