2010. február 23., 09:532010. február 23., 09:53
A bejáratott demokráciákban az egyszerű választási számítások is arra intik a politikusokat, hogy vonják le a következtetéseket, ha rossz döntést hoztak. Csak így őrizhetik meg ugyanis pártjukat a választók jóindulatában, bizalmában.
A Guşă-szobor ügyében azonban a marosvásárhelyi román politikusoknak, román értelmiségieknek is lenne tennivalójuk. Mert hát nemcsak a magyarok szégyene, hogy a városi tanács megszavazta a temesvári forradalmárokba lövető kommunista tábornok szobrának felállítását. Ştefan Guşă sortüzeinek elsősorban román áldozatai voltak, az ő emlékük kellene hogy észhez térítse a politikusokat.
A román pártok képviselőinek ugyanúgy keresniük kellene az elhibázott döntés hatálytalanításának az útját. Nem a magyarokért, hanem önmagukért, a saját választóikért, a normalitásért. Nem maradhatnak csak azért a rossz oldalon, hogy véletlenül se értsenek egyet a magyarokkal.
Belátásukat jelenleg az nehezíti, hogy a Guşă-szobor felállítása már kezdettől bekerült a magyar–román tranzakciós kosárba: megengedjük Sütő András szobrának a felállítását, ha ti is megengeditek a tábornok emlékének a megörökítését. Azt kellene észrevenniük, hogy a Guşă-szoborral tulajdonképpen a kétes eredetű Drăgan-tőke keresi a megdicsőülés útját.
A jóérzésű románokat is megbotránkoztatta annak idején, hogy Josif Constantin Drăgan milliárdos már életében magáról neveztette el szülővárosa, Lugos főterét és egy lakótelepét; hogy a milliárdost alapítóként festették fel a város 18. században épült templomának a belső falára, hogy a nevét viselő egyetem hallját már életében az ő alakját megörökítő óriásmozaik díszítette, és az épület előtti Drăgan-szobor leleplezésével is alig sikerült megvárni a milliárdos 2008-as halálát. Nos Marosvásárhelyen az özvegyen maradt Drăganné, Ştefan Guşă leánya próbálja folytatni a család pénzen vett megdicsőítésének a hagyományát.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.