A magam részéről képtelen lennék szeretetteljesen viszonyulni ahhoz az emberhez, aki belém rúg, ha éppen rosszkedve van, acsarog, ha nincs kedve játszani, és folytathatnám a felsorolást. Ezért nem értem azokat az embereket, akik állatbarátságukat bizonyítandó azzal érvelnek: „szeretem a kutyákat, de...” A „de” után pedig ugye tudjuk, hogy nem a kutyaszeretet melletti érvek sorakoznak, hanem éppen az ellenérvek. Nos, emiatt szoktam mondani, hogy „de” nélkül szeretem a kutyákat, és punktum.
Természetesen minderre igyekeztem megtanítani a gyermekeimet is, épp úgy, ahogyan a szüleim is megtanítottak arra, hogy felelősséggel tartozom minden állat iránt, amelyet az ember megszelídített. Ugyancsak szüleimtől tanultam meg azt is, hogyan kell viszonyulni például a kutyák közeledéséhez, és etológiai gyakorlatnak ott volt Szultán, Pufi, Bogdán és Muki nevű házőrzőnk, akik a valóságban is elmélyítették ismereteimet.
Ezért lepett meg a minap az a viselkedés, amit egy babakocsit toló és kisóvodás gyermekét kézen fogva vezető anyuka „művelt” egy farkcsóválva közeledő kutyával. (Gyengébbek kedvéért mondom, „kutyáéknál” a farok csóválása a barátságos közeledés jele.) Nos, miközben a kutya barátkozni próbált az anyukával és gyermekeivel, a hölgy egy nejlonzacskóval hadonászott feléje, nagyobbik gyerekét arra biztatva, hogy kővel dobálja az ebet.
Kutyák társaságában szerzett ismereteim alapján egészséges önértékeléssel bíró eb ilyen esetben támadásba lendül, és minimum az anyuka hátsójába harap. Nem ezt tette az üldöztetésnek és bántalmazásnak kitett kóborló, ő csupán bánatos szemekkel megnézte a hadonászó társaságot, és szomorúan elsompolygott. De feltevődik a kérdés, mi lett volna, ha támad a kutya? Ha netán megmarja az anyukát vagy a kővel dobigáló gyerekét? Ki lett volna a hibás? A kutya?! Vagy netán azok az „elvetemült állatvédők, akik csak pofáznak, ahelyett, hogy hazavinnék a mocskos, tetves kutyákat”?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Látogatottsági adatok