2010. február 15., 09:292010. február 15., 09:29
Az idilli állapotokat felvázoló kijelentést ugyanakkor árnyalja, hogy a koalíció másfél hónapos pályafutása során a magyar közösség számára létfontosságú kérdések a konkrétumok szintjén egyelőre nem merültek fel. A kisebbségi törvény és a fejlesztési régiók határainak magyar szempontból kedvező átrajzolása ugyan belekerült a kormányprogramba, ám minderről a részletek szintjén még nemigen folyhatott érdemi vita.
Márpedig a valódi konfliktusok várhatóan akkor kerülnek majd napirendre, amikor arról szól a koalíciós vita, hogy milyen jogosítványok birtokában működhet a kulturális önrendelkezés, illetve hogy valóban megalakulhat-e egy magyar többségű székely és egy jelentős arányú magyar lakossággal rendelkező partiumi régió. A PDL-nek ugyanis akkor kell majd mérlegelnie, bevállalja-e , hogy az ellenzéki pártok azon az alapon indítanak offenzívát ellene, hogy elárulja a nemzet érdekeit, amikor önrendelkezést és saját régiókat biztosít az ország „felszabdalására” készülő magyaroknak.
Az egyelőre az RMDSZ malmára hajtja a vizet, hogy az ellenzék a választási kudarcok nyomán belső csatákba bonyolódva próbál kiutat találni a válságból. A PSD-t belviszályok feszítik, így komolyabb fenyegetést paradox módon az RMDSZ-szel hosszú ideje jó viszonyt ápoló PNL jelenthet: ha a pártban felülkerekedik az elvi alapú ellenzéki szerepet elutasító szárny, a PDL kapva kapna az alkalmon, hogy bevonja a kormányba. Ez esetben pedig az RMDSZ érdekérvényesítési potenciálja drasztikusan csökkenne.
Az RMDSZ legfőbb feladata így most az, hogy minél hamarabb napirendre kerüljenek a számára fontos kérdések, és hogy megakadályozza a PDL-t a vita halogatásában. Ha ez sikerül, már több joggal hasonlíthatja magát a szövetség a többszörös olimpiai bajnok magyar vízilabdaválogatotthoz. Addig azonban nem árt egy kicsivel több alázat a „játékkal” és a „szurkolókkal” szemben, és az, ha az öntömjénezés helyett inkább a megfelelő taktika kidolgozására és alkalmazására koncentrál.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.