2009. március 18., 11:022009. március 18., 11:02
Igen ám, de farka mindig kikandikált, ergo „kilógott a lóláb”, pontosabban ebben az esetben a macskafarok. Sorolhatnék még egész sor közmondást és szólást, azonban még csak egyre hívnám fel a figyelmüket, méghozzá a „bújj el, s kukkants” igazára. Ugyanis a cirmos gyakran szokott olyan helyen meglapulni, ahonnan aztán vagy lejönni nem tud, vagy kijönni képtelen. Például függönytartó, szekrény stb. Ilyenkor aztán keserves nyivákolással adja tudtunkra, hogy ő ugyan elbújt, de ideje lenne megtalálnunk, mert mélységiszonya lett a függönytartón, illetve fogy a levegő a szekrény belsejében.
Érdekes módon utóbb, amikor egy politikai rendezvényen voltam, ugyanezeknek a szólásoknak az igazáról győződhettem meg, csak teljesen más kontextusban. Itt ugyanis a színek színjátékával próbálták maszatolni, rejtegetni a rejtegetnivalót oly módon, hogy kétféle, igencsak közeli színárnyalatú kitűzőt biggyesztettek a különféle státusban érkezők mellére. Már akkor megállapítottuk néhányan, „kilóg itt a lóláb”, mert csak a színtévesztők nem láthatják, hogy pirossal azonos spektrumú szín két egymástól hajszálnyiban eltérő alapú kitűzőjén a más-más státusú résztvevők megnevezése is azonos.
De azt is megállapítottuk, hogy a kitűző színárnyalatainak ötletét egy reklámfogásokban és tömegmanipulációban jártas személy adhatta, aki még a neonfény okozta színtorzulásokat is figyelembe vette. És itt jött be a második szólás igaza, a „bújj el, s kukkants”-é. Mert lehet, hogy senkinek fel sem tűnt volna a későbbiek során, hogy lényegi dolgokról mikor milyen színárnyalatú résztvevő szavaz, hacsak a színkártyák megrendelője el nem árulja magát azzal, hogy szavazat alá bocsátotta: mostantól legyen mindenki egyszínű, ne kétszínű.
Ebből lett aztán a ribillió. Jogosan, mert ha már kétféle árnyalattal megkülönböztették őket, akkor mégis, miért akarják egyszínűvé keverni a társaságot. Amit aztán végezetül sem értettünk: ha a kétféle színárnyalatú kártya megrendelője ilyen szépen megbújt a színek mögé, akkor miért kukkantott? Illetve a macskapéldát ismerve, nem értem, hogy akkor most mi a baj: mélységiszonya lett a színkártya-megrendelőnek, vagy fogy a levegő?!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.